Lázár János minisztériumához is jut a sportfeladatokkal foglalkozó állami cégből

közélet

Átszervezi a sportjellegű feladatokkal foglalkozó állami cégeket a kormány, az egyiket például szétszabdalták, egyik része Lázár János tárcájához, a másik része pedig egy másik állami vállalatba olvad be, amit a honvédelmi tárca felügyel majd egy ideig – írja a hvg.hu. A lap részletesen ír arról, hogy az állami tulajdonú BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. egy része január 1-jétől az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz kerül.

A cég másik része várhatóan egy, a honvédelmi minisztérium irányítása alá tartozó vállalat része lesz, de 12 nappal később beolvad egy másik állami cégbe, ami még nem is létezik, de majd Rogán Antal minisztériuma alá fog tartozni. Ahogyan a BMSK oldalán olvasható közlemény is utal rá, a nem állami feladatok sorsa „a későbbiekben kerül rendezésre”.

A lap azt írja, hogy a hamarosan megjelenő kormányrendelet tervezete szerint a BMSK Zrt.-nek „a sportért való kormányzati felelősség körébe tartozó feladatai és tevékenységei” december 19-től átkerülnek egy másik állami céghez, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt.-hez. Ilyen feladatként nevesíti a rendelet-tervezet a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Pályafejlesztési Programjának megvalósítását és a Magyar Olimpiai Bizottság kiemelt sportágak sportlétesítmény-fejlesztéseivel kapcsolatos feladatokat.

(Hvg.hu)

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük