Karácsony Gergely hajnalban kiment a sztrájkoló kukásokhoz

közélet

Csütörtök hajnalban Karácsony Gergely főpolgármester személyesen látogatott el a hulladékrakodók telephelyére, ahonnan az elmúlt napokban az elégedetlenség kiindult. Ahogy arról az Index is beszámolt az FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban minden előzetes bejelentés nélküli, a köznyelvben vadsztrájknak nevezett munkabeszüntetés kezdődött. A dolgozók magasabb fizetést szeretnének. – írja az Index.

Egyelőre nincs megállapodás.

Kedden és szerdán a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Ecseri úti telephelyén dolgozók nem vették fel a munkát, béremelést követelnek.  A hulladékszállítók és a cég vezetősége folyamatosan tárgyaltak az elmúlt napokban – eddig eredménytelenül. 

Blikk információi szerint Karácsony Gergely, Budapest fópolgármestere  csütörtök hajnalban személyesen is megjelent a munkabeszüntetés helyszínén, ahol azt mondta, hogy 

A FŐVÁROS A JELENLEGI HELYZETBEN MINDEN DOLGOZÓNAK BRUTTÓ 200 EZER FORINTOS EGYSZERI PÉNZT TUD ADNI A REZSIDÍJAK KOMPENZÁLÁSÁRA.

A lap úgy tudja, hogy Karácsony Gergely megígérte, hogy ettől függetlenül jár a bruttó 120 ezer forintos karácsonyi jutalom is „a kukásoknak”. 

A főpolgármester már szerdán is hosszabb posztban foglalkozott a helyzettel. Úgy vélte, hogy 

a dolgozók azért sztrájkolnak, mert sokuknak megérkezett az első megemelt rezsiszámlájuk. Az elszabadult infláció mellett az egekbe szökő rezsiköltségek súlyos megélhetési gondot okoznak.

A főpolgármester szerint a főváros vezetése azért van nehéz helyzetben, mert az állam – a hulladékszállításban a Kukaholdingnak nevezett állami cégszörny – 15 milliárd forintot nem adott vissza Budapestnek.

A szemétszállítók a fizetéssel kapcsolatos elégedetlenség mellett azon is felháborodtak, hogy az FKF ellenőröket vett fel, akiknek az a feladata, hogy munka közben megfigyelje a szemétszállítókat, hogy kiürítenek-e be nem jelentett kukákat extra pénzért. A szemétszállítók ezzel kapcsolatban elmondák, hogy felháborítja őket, hogy az ellenőrök, akik javarészt nyugállományba vonult rendőrök, 100-150 ezer forinttal többet keresnek mint ők. – írja a portál.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük