Gulyás Gergely: „A Tisza és a DK közötti vitában minden pofon jó helyre megy”.

közélet

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Harcosok órája című online műsorban arról beszélt, hogy az árrésszabályozás a legfrissebb adatok szerint több mint egy százalékkal csökkenti az inflációt, ezért szerinte több érv szól a fenntartása mellett, mint a kivezetése mellett. A kormány a jövő héten dönt a kérdésről.

A háborús helyzetről szólva úgy vélte, közeledik az igazság pillanata az orosz–ukrán konfliktusban, de ez nem feltétlenül a nemzetközi jog szerinti állapot visszaállítását fogja jelenteni. Magyarország álláspontja – miszerint mielőbb békére van szükség – szerinte lassan érvényre jut. Úgy látja, minden fél, köztük Ukrajna is, a fegyverszünettel és a békével járna a legjobban.

Felidézte, hogy 13 hónappal korábban Orbán Viktor kijevi és moszkvai látogatása után pontosan leírta, mi várható, és Európának mit kellett volna tennie saját érdekei védelmében. Ezt szerinte az EU elmulasztotta, ezért ma Amerika tárgyal Oroszországgal, Európa pedig kiszorult a döntéshozatalból. A Krím annexiója idején még cselekvőképes volt a kontinens, most azonban csak külső szemlélő.

Mark Rutte NATO-főtitkár szavait idézve hangsúlyozta, hogy a nyugat-európai politikusok álláspontja is változik, ma már átmeneti ukrán területi veszteségeket sem zárnak ki a béke érdekében. Úgy vélte, Orbán Viktor kezdettől helyes álláspontot képviselt, amely nem oroszbarát, hanem a béke és a magyar, illetve európai érdekek mellett áll ki.

A honvédelemről szólva kijelentette, a hadsereg fejlesztése garancia a háború elkerülésére. A korábbi balliberális kormányok nem teljesítették a GDP 2 százalékának védelmi kiadásokra fordítását, ezt a Fidesz-kormány érte el, és már a Rheinmetall fegyvergyárral is megállapodott zalaegerszegi üzem létesítéséről.

Az Otthon Start program kapcsán hangsúlyozta, a négyzetméterár- és árplafon miatt nem várható komoly ingatlanár-emelkedés, inkább árcsökkenés lehetséges. Példaként említette, hogy egy 50 millió forintos, fix 3 százalékos hitellel havi mintegy 150 ezer forintot spórolhat a hitelfelvevő. A program szerinte az első években még a költségvetésnek is bevételt hoz, és tízezer új lakás 1 százalékos gazdasági növekedést eredményezhet.

Úgy látja, a mai fiatalok lehetőségei sokkal jobbak, mint 20 vagy 40 éve. A családi adókedvezmény duplázását nem kampányidőszakban döntötték el, és 2029-re elérhetik, hogy legalább két gyermeket vállaló édesanyáknak ne kelljen személyi jövedelemadót fizetniük. Hozzátette, Magyarországon alacsony a kivándorlási arány.

A közelgő választásokról szólva kijelentette, a kormány teljesítménye alapján méltó a bizalomra, és nem szabad, hogy a politikát „a Dobrev Klára és Magyar Péter közti háziverseny hazugságai” határozzák meg. A DK kecskeméti jelöltjének visszalépésére reagálva úgy fogalmazott: „a Tisza és a DK közötti vitában minden pofon jó helyre megy”.

Szerinte nem zárható ki a két párt együttműködése, hiszen érdemi különbség nincs köztük. A Tisza Párt szerinte minden mondatában a magyar baloldal követeléseit veszi át, új ajánlata nincs, és még az egészségügyben sem tud vitaképes politikust kiállítani a kormánnyal szemben.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük