
Átalakíthatják a Diákhitelt, az ügyfelek adatait átadják a Magyar Fejlesztési Banknak
Az elmúlt hónapokban fű alatt megindult a Diákhitel Központ Zrt. rendszereinek a Magyar Fejlesztési Bankba (MFB) integrálása. Egy salátatörvénybe rejtett kormányoldali módosító javaslat ugyanis tavaly novemberben írta elő a társaságnak, hogy adja át az ügyfelek személyes adatait a banknak – írta a 24.hu.
A Diákhitel Zrt. idén távozott vezérigazgatója, Magyar Péter szintén tud az átalakítási tervekről, a portálnak nyilatkozva pedig azt mondta: „Felháborítónak tartom, hogy meg akarnak szüntetni egy olyan intézményt, amely évente több ezer hallgatónak nyújt lehetőséget arra, hogy finanszírozza saját tanulmányait. Számos statisztika készült már arról, hogy hányan köszönhetik a Diákhitel Központ működésének a diplomájukat.”
Az MFB-ről szóló törvénybe belevették, hogy a Diákhitel Központnak továbbítania kell „a személyes adatokat az MFB Zrt.-nek”. Az indoklásban pedig konkrétan meg is fogalmazták:
a módosítás indoka, hogy a jövőben a Diákhitel kiszervezhesse tevékenységét a Magyar Fejlesztési Bank részére.
A 24.hu megkeresésére nem reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Diákhitel Zrt. sem. Magyar Péter arról is beszélt, hogy hosszabb távon akár a Tiborcz Istvánhoz köthető Gránitbankhoz is kerülhetnének a Diákhitel ügyfelei. (Erre utaló rész nincs a törvényben.) Ez egyébként azért lenne különösen előnyös a Gránit Banknak, mert a magyar ügyfelek más országokhoz viszonyítva nehezen váltanak bankot, sokáig kitartanak ott, ahol először nyitottak számlát.
Az ezzel kapcsolatos kérdésekre a Gránit Bank nem reagált.