A Krausz Ferenc-féle tehetséggondozó alapítványtól vonná meg a támogatást a kormány, az alapítvány párbeszédet sürget
Felbontja a kormány a Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus alapítványával kötött, összesen 261,7 milliárd forintos támogatási szerződést – jelentette be pénteken Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalán. A kormányfő egyúttal arra kérte a professzort, hogy az alapítvány utalja vissza a már korábban kifizetett 22 milliárd forintot.
Az ügy előzménye, hogy a Magyar Hang pénteken arról írt: a még Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium alig két hónappal az országgyűlési választások előtt kötött megállapodást az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvánnyal. A lap szerint a szerződés módosítására vagy felbontására elméletben csak mindkét fél egyetértésével lenne lehetőség.
Az ügy nagy visszhangot váltott ki a tudományos életben is, hiszen az alapítvány célja nem egyszerűen kutatási projektek finanszírozása, hanem fiatal tehetségek támogatása és világszínvonalú magyar kutatások elősegítése. A kuratórium péntek este közleményben reagált a bejelentésre, amelyben mielőbbi párbeszédet sürgettek a kormánnyal.
A közlemény szerint meggyőződésük, hogy a kiemelkedő tehetségek támogatása és a tudományos kiválóság erősítése nemcsak intézményi érdek, hanem Magyarország hosszú távú nemzeti érdeke is. Úgy fogalmaztak: olyan működési konstrukciót szeretnének kialakítani a kormánnyal közösen, amely a lehető leghatékonyabban biztosítja a fiatal kutatók, diákok és tehetségek fejlődését.
A kuratórium hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország csak akkor válhat nemzetközileg is meghatározó tudományos és innovációs központtá, ha képes megtartani és támogatni a kiemelkedő képességű fiatalokat, valamint biztosítani számukra a világszínvonalú kutatási környezetet.
A közleményt Krausz Ferenc mellett Donna Strickland Nobel-díjas fizikus, Steven Chu Nobel-díjas fizikus, Lovász László Abel-díjas matematikus és Randy Schekman Nobel-díjas biológus is aláírta.





1 thought on “A Krausz Ferenc-féle tehetséggondozó alapítványtól vonná meg a támogatást a kormány, az alapítvány párbeszédet sürget”