A DK a határon túliak szavazati jogának megszüntetését kezdeményezi a Parlamentben

közélet

A Demokratikus Koalíció vasárnap bejelentette: még a jelenlegi parlamenti ciklusban benyújtja törvényjavaslatát a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogának megszüntetéséről és az arányos választási rendszer helyreállításáról. A pártelnök, Dobrev Klára Facebookon tartott online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a kezdeményezés nemcsak egy esetleges kormányváltás utáni ígéret, hanem azonnali politikai lépés.

Demokratikus Koalíció vezetője emlékeztetett arra, hogy már mintegy félmillió határon túli választópolgár regisztrált az áprilisi országgyűlési választásokra. Szerinte ez nem véletlen, hiszen a kormánypárt pontosan tudja: a külhoni voksok nélkül nehezebben tudná megtartani hatalmát.

Dobrev Klára úgy fogalmazott: ami ma Magyarországon választási rendszer címen működik, „az minden, csak nem demokrácia”. Állítása szerint a Fidesz által kialakított rendszerben a határon túli kettős állampolgárok olyan levélszavazási lehetőséget kapnak, amely szerinte alkalmas visszaélésekre, miközben a Nyugat-Európában dolgozó magyarok – például Londonban vagy Münchenben – hosszú sorokban kénytelenek várni, hogy leadhassák szavazatukat.

A pártelnök szerint a levélszavazás jelenlegi formája nem biztosít megfelelő ellenőrzést. Úgy véli, Erdélyben és a Vajdaságban „szabad csapatok” gyűjtik össze a szavazólapokat, akár üresen is, amelyeket később kitöltenek. Dobrev Klára ezt a gyakorlatot a választások tisztaságát veszélyeztető tényezőként értékelte.

A DK vezetője bírálta az egyéni választókerületek korábbi átrajzolását is, amelyet „fideszes manipulációnak” nevezett, valamint az egyfordulós választási rendszert, amely szerinte a kisebb és önállóan induló pártok esélyeit csökkenti.

Beszédében kitért Magyar Péter álláspontjára is. Felidézte, hogy a Tisza Párt elnöke korábban nem tartotta elsődleges kérdésnek a választási rendszer átalakítását, és nem ellenezte a határon túliak szavazati jogát. Dobrev Klára ezzel szemben azt hangsúlyozta: reform nélkül a kormányváltás csupán „vezérváltás” lenne, nem valódi rendszerváltás.

A DK törvényjavaslata több ponton alakítaná át a jelenlegi szabályozást. Megszüntetné a határon túli állampolgárok levélszavazását, megkönnyítené a külföldön élő, tanuló és dolgozó magyarok szavazását, valamint újrarajzolná az egyéni választókerületek határait. A párt célja egy arányosabb rendszer kialakítása, amelyben minden voks azonos súllyal esik latba.

Dobrev Klára szerint a kormányváltás után olyan választási rendszert kívánnak létrehozni, ahol „minden szavazat számít”, és csak azok dönthetnek az ország sorsáról, akik viselik is döntéseik következményeit. Megfogalmazása szerint a cél egy olyan parlament, amely valóban a társadalom politikai akaratát tükrözi, nem pedig egy torzított választási rendszer eredménye.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük