Borkai Zsolt 2019 óta háromszor próbált beszélni Orbánnal, szerinte a Fidesz nem jól kezelte a botrányát

interjú

A szexbotrányba belebukott volt győri polgármester a Partizánnak adott interjúban azt mondta, a párt többet tehetett volna azért, hogy ő ne nullázódjon le.

Borkai Zsolt néhány hete interjút adott a Heti Napló műsorvezetőjének, Sváby Andrásnak. A 2019-ben szexbotrányába belebukott egykori győri polgármester az interjúban bejelentette, hogy újraindul a polgármesteri tisztségért, de kitért arra is, mi történt a jacht fedélzetén 2019-ben, vagy hogy szerinte Szájer Józseféhez képest az ő ügye volt a „nagyobb”. A volt városvezető akkor hangsúlyozta: jelenleg semmilyen kapcsolata sincs a Fidesszel. 

Borkai most interjút adott a Partizánnak, amit múlt pénteken vettek fel, de másnap le akarta tiltatni. A Partizán úgy döntött, a teljes, öt és fél órás beszélgetést közzéteszi, vágatlanul – írja a 24.hu

A volt polgármester úgy véli, az ellenzéknek volt érdeke, hogy lejárassák őt, de szerinte a Fidesz rosszul kezelte a botrányt, és többet tehetett volna, hogy ő ne nullázódjon le.

Elmondta azt is, a párttagságról való lemondásra Kövér László kérte meg, a polgármesterségről való lemondásra pedig Kósa Lajos.

Borkai Zsolt azt mondta, 2019 óta háromszor próbált beszélni Orbán Viktorral, telefonon hívta a kabinetfőnökét, de nem sikerült egyszer sem. 

Az elején azt mondták neki, nem aktuális, néhány hónappal ezelőtt pedig ígérték, visszaszólnak neki, de nem szóltak. Legutóbb arról szeretett volna beszélni Orbánnal, hogy tájékoztassa a miniszterelnököt az újraindulásról.

Arra a kérdésre, hogy hányszor fizetett prostituálnak élete során, azt mondta „volt rá példa, régen.” Hozzátette, hogy választott politikusként az ominózus adriai hajóúton volt az egyetlen alkalom, hogy fizetett prostituáltnak, de megválasztása előtt is volt erre példa.  

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük