Tovább drágul októbertől a kenyér

gazdaság

A tavalyinál jóval kevesebb búza termett, ami még feljebb nyomja a liszt árát, emiatt pedig októbertől tovább drágulhat a kenyér. A kukoricaterméssel még nagyobb a gond a szakemberek szerint.

A tavalyi 5,3 millió tonnával szemben idén 3,7-3,8 millió tonna búza termett – mondta el a VG-nek Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke. A szakember szerint a malmok a világpiaci áraknál magasabb hazai búzaárakkal küzdenek, és októbertől újabb áremelést terveznek.

A búza hazai felértékelődésében a szakember szerint benne van, hogy a hazai kukorica- és napraforgótermés is nagyon gyenge lesz. A kukoricatermés az eddigi előrejelzések szerint várhatóan a hazai szükségleteket sem fogja majd fedezni. Egyelőre a termelők is összefogtak, és tartják az árujukat. Most mindenki az olcsóbb ukrán búzára vár, amely – főleg a logisztikai nehézségek miatt – egyelőre csak kisebb mennyiségben érkezik az országba, és nem is tudta lejjebb vinni az árakat. Szemben Romániával, ahová Ukrajnából legalább öt határátkelőn érkezhet a gabona. Ők hamar kaptak olcsó ukrán búzát, ami levitte az árakat. A magyarországi malmok ezért versenyképtelenné váltak a román piacon, ami pedig nem jelentéktelen, mivel eddig éves szinten 150 ezer tonna magyar lisztet vett fel. 

Augusztusban már emeltek egy nagyot a malmok, akkor a zsákos kiszerelésű liszt 180 forint körüli kilogrammonkénti árát vitték fel körülbelül 220 forintra. Ahogyan Lakatos Zoltán fogalmazott, „akkor árazta be a szakma a magasabb idei búzaárakat”, miután az első fél évben még a tavaly megvett olcsó kenyérgabonával átlagoltak. 

A költségnövekedések miatt viszont októberben újabb 10 forintos emelés várható, ami valószínűleg nem is az utolsó lesz ebben a búzaszezonban, és ennek hatása lesz a kenyér árára is. A költségnövekedéseket Lakatos Zoltán azzal érzékeltette, hogy a jelenlegi energiaárak mellett az egy kiló lisztre vetített áramköltség magasabb lesz, mint az őrlés összes egyéb költsége. 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük