A Pénzügyminisztérium jövőre már 4 százalékos gazdasági növekedésre számít

gazdaság Kormány

A stabilitást erősítő intézkedéseknek köszönhetően a magyar gazdaság idén elkerülheti a visszaesést, jövőre pedig ismét 4 százalék felett növekedhet – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Nemzeti Fórum Egyesület rendezvényén, Lakitelken a tárca szombati közleménye szerint.

A Pénzügyminisztérium (PM) azt közölte az MTI-vel, hogy a politikus a rendezvényen kiemelte: a veszélyes nemzetközi környezet és „a szankciók káros hatásai” már a hitelminősítői besorolásokban is megjelennek, ugyanakkor Magyarországot még mindig két osztályzattal magasabbra sorolják, mint az elmúlt évtized elején.

A növekedéshez alapot ad, hogy a járvány hullámaival, az orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciós politika kihívásaival szemben ellenállónak bizonyult a magyar gazdaság

– jelentette ki Varga Mihály, hozzátéve, hogy a legfrissebb adatok szerint 2022-ben a foglalkoztatottak átlagos létszáma megközelítette a 4,7 millió főt, ami 60 ezerrel több, mint 2021-ben. 

A pénzügyminiszter kiemelte: a munkaerőpiacot támogatják a kormány munkahelyek megőrzését, valamint újak létrehozását ösztönző intézkedései. Ennek is köszönhető, hogy a munkanélküliségi ráta továbbra is 4 százalék alatti – tudatta. A GDP-bővülést „húzhatja” emellett az ipar, az építőipar és a beruházások erősödő teljesítménye is – fejtette ki. 

A miniszter a közlemény szerint rámutatott: a kormány 2022 májusától folyamatosan stabilizációs intézkedéseket jelentett be annak érdekében, hogy csökkenő pályán tartsa az államadósságot és a költségvetési hiányt. Ezeknek köszönhetően teljesült a 2022. évi hiánycél, míg az államadósságot nagyobb ütemben csökkentett a vártnál – hívta fel a figyelmet Varga Mihály, kiemelve, hogy a költségvetési hiányt idén 3,9 százalékra, az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított arányát 70 százalék alá javítják. Hozzátették, hogy a kormány idén is folytatta az államadósság előtörlesztését: a sikeres kötvénykibocsátás után januárban 370 milliárd forintnyi adósságot törlesztett Magyarország. A lépéssel javult az államadósság futamideje és erősödött Magyarország pénzügyi stabilitása – írták.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük