Orbán ismét egyedül maradt az EU-n belül
Amikor az EU vezetői egybegyűltek, hogy megvitassák Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak megkezdését, minden szem Orbán Viktorra szegeződött. Nem azért, mert ő lett volna a tárgyalások főszónoka, hanem mert ő volt az egyetlen, aki különvált az unió közös álláspontjától. Orbán, aki hosszú ideje híres az EU-szkepticizmusáról, most egy új szerepben tűnt fel: mint az EU „különutas” szkeptikusa Ukrajna csatlakozását illetően.
A helyzet abszurditását fokozta, amikor a német kancellár, Olaf Scholz, úgy döntött, hogy ha Orbán nem akar együttműködni, akkor jobb, ha nem is van jelen az ülésteremben. Így Orbán a folyosón találta magát, távol a döntéshozatali folyamattól, amelyet oly gyakran bírált és kritizált.
A többi EU-tagállam vezetői között zavart csend honolt, miközben Orbán kivonult. Egyesek talán titokban örültek, hogy az „ellenszegülő” távozik, mások pedig csak csodálkozva figyelték, hogyan válik egy EU-tagállam ilyen nyilvánvalóan elszigeteltté saját szövetségén belül. Ez olyan, mintha egy családi vacsorán valaki hirtelen felállna és a konyhába menekülne, mert nem ért egyet az asztalnál folyó beszélgetéssel.
A döntés ironikus mellékzöngéje, hogy Orbán, aki korábban a nemzeti szuverenitás hangos bajnoka volt, most kénytelen volt szembesülni azzal, hogy a szuverenitás és az EU-tagság közötti egyensúlyozás nem mindig működik simán. Az eset rávilágít arra a politikai paradoxonra, hogy néha azok, akik a legnagyobb hanggal hirdetik az önállóságot, végül kénytelenek elismerni, hogy a közösségi döntéshozatalnak is van helye és szerepe.
Végül is, Orbán Viktor kivonulása egy szimbólummá vált, amely bemutatja, hogy a politikában az önállóság és a közösség közötti egyensúly megtalálása mindig is kihívást jelent. Ahogy a folyosón álló Orbán szemlélte az ülésterem ajtaját, talán elgondolkodott azon, hogy milyen árat kell fizetnie azért, ha a saját – elszigetelődés felé vezető – útját akarja továbbra is járni.
