Tarlós István nem érti, hogy akar Vitézy középutas lenni, ha évekig a Fidesz holdudvarába tartozott

Budapest

Nem Vitézy Dávidot, nem Karácsony Gergelyt, de nem is Szentkirályi Alexandrát, hanem Tarlós Istvánt hívták be kedden este a HírTv-be a főpolgármesteri pozícióért zajló küzdelemről beszélni. Tarlós behívása abból a szempontból érthető, hogy a három leginkább komolyan vehető jelöltből ketten korábban a beosztottjai voltak, hiszen Vitézy Dávid alapította a BKK-t, ahonnan Tarlós rúgta őt ki, Szentkirályi Alexandra pedig főpolgármester-helyettese volt. – írja a HVG.hu.

Tarlós és Vitézy viszonya tehát nem túl harmonikus, ez pedig a kedd esti interjún is meglátszott. A volt főpolgármester ugyanis azt mondta, hogy „hát nem alapított ő semmit. Kineveztük igazgatónak. Én először nem őt akartam, vagy ott van a másik kérdés is, amire én azért eléggé másképp emlékszem, nekem olyan emlékeim vannak, hogy a 4-es metró megvalósulásában Dávidnak olyan nullához közeli szerepe volt, a szerződéseket György Pistával mi raktuk helyre, ami pedig a továbbiakat illeti, az egy BKV-projekt volt”. Tarlós arról beszélt, az sem világos, hogy ki jelöli tulajdonképpen Vitézyt (ez a bejelentése alapján elsőre valóban nem volt az, de később tisztázták). – részletezi a szerző.

„A legnagyobb kérdés az, hogy Dávid hogy akar középutas lenni azok után, hogy egy évtizedig miket híresztelt az egész ellenzéki média, amit ő sose cáfolt. Az állítólagos rokoni kapcsolatairól, hogy melyik cégnek, pártnak, politikai közösségnek volt ő favorizáltja már a mi időnkben is, aztán a nagy fideszes fejlesztőcégé.

Aztán ki is lett az Orbán kormány államtitkára?

Ezek után egyik pillanatról a másikra azt mondani, hogy középutas? Hát, azért ezzel lesz dolga az őt támogató közösségnek” – magyarázta Tarlós. Majd gyorsan igyekezett cáfolni, hogy utálná Vitézyt, és azt mondta: „én Dávidtól idegenkedtem különböző okok miatt, és nem volt a személyiségünk összeegyeztethető, nem utáltam őt soha”. Szerinte Szentkirályi Alexandrának több rálátása volt arra, hogy hogyan is működik a Fővárosi Önkormányzat.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük