Sztarenki Dóra színésznő is átússza a Dunát az Urban Games során

Budapest közösség sport színes

A színésznő nem menekül a kihívások elől és augusztus 29-én életében először átússza a Dunát.

Dóra a 2020-as Budapest Urban Games (BUG) arcaként vállalkozik a folyó átszelésére, amint pedig kiemelkedik Budán a vízből, egy kis szárítkozás után már indul is a Citadellára, hogy régi szenvedélyének, a jógának hódolhasson. A regisztráció a 2020-as BUG-ra már elindult.

Idén ötödszörre is elrajtol a Budapest Urban Games, az ingyenes fővárosi sportesemény, amelyben ezúttal a klasszikusnak számító Duna átúszás mellett a futás, a jóga és a street workout is helyet kapott – természetesen mind izgalmas városi helyszíneken.

Sztarenki Dóra jól megtestesíti a BUG életérzést, hiszen már gyerekként egy energiabomba volt, azóta is folyamatosan mozog és a várost sem fél használni erre a célra.

„A városban gyakran biciklivel közlekedem, jógázom, a body artot is gyakorlom, és néha – de tényleg csak ritkán – erőt veszek magamon, futócipőt húzok és megteszek egy-két kört a Margitszigeten” – magyarázta a színésznő, a BUG idei arca, aki a napokban megismerkedett az esemény pályáival, hamarosan pedig elkezdi a felkészülést a nagy kalandra.

A BUG célja, hogy összekovácsolja a sportközösségeket és bemutassa, hogy Budapest a sport fővárosa is egyben. Használjuk a városi tereket sportolásra is! – ez a BUG és a Főváros közös célja, valamint a városi sportközösségek összekovácsolása. Augusztus 29-én megtelnek a terek, utcák, közösségi helyek sportolni vágyó amatőrökkel és profikkal, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A Budapest Urban Games programjairól itt írt részletesen az Újpesti Hírmondó.

A regisztráció az alábbi linkeken elérhető:

Jóga regisztráció
Futás regisztráció
Úszás regisztráció
Street workout regisztráció

Forrás és fotó: enbudapestem.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük