Már 102 CAF-villamos közlekedik Budapesten
Újabb mérföldkőhöz érkezett a budapesti villamosflotta megújítása: a Budapesti Közlekedési Központ pénteken forgalomba állította a 29. új CAF-villamost az „51 db CAF-villamos beszerzése Budapest részére” elnevezésű projekt keretében. Az új szerelvény üzembe helyezésével már összesen 102 CAF-villamos közlekedik a főváros vonalain.
Az új jármű a hatósági előírásoknak megfelelően 500 kilométeres futáspróbát teljesített hibamentesen, majd sikeresen lezárultak a szükséges műszaki vizsgálatok és engedélyezési eljárások is. Ezt követően állhatott forgalomba a budapesti villamoshálózaton.
A közlekedési társaság tájékoztatása szerint a járműbeszerzés az Európai Unió támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg. A projekt keretében biztosított vissza nem térítendő támogatás összege 54,15 milliárd forint.
Az új CAF-villamos egyebek mellett a 17-es és az 56-os vonalon szállítja az utasokat. A modern járművek alacsonypadlós kialakításúak, teljesen akadálymentesek és légkondicionáltak, ami jelentősen javítja az utazási komfortot, miközben az esélyegyenlőség érvényesülését is támogatja a közösségi közlekedésben.
A BKK szerint a következő időszakban további új villamosok érkeznek Budapestre. A fejlesztés eredményeként a fővárosban közlekedő alacsonypadlós villamosok aránya hamarosan meghaladja a 40 százalékot, ami a közösségi közlekedés kényelmét és fenntarthatóságát egyaránt erősíti.




