A kormány nem biztosítja a kerületek számára az egészségügyi fejlesztésekre szánt forrásokat

Budapest egészség Újpest

2019-ben jó alkut kötött a főváros és a kormány: 2024-ig évente 10 milliárd forintot ad a fővárosnak és a kerületeknek a járóbeteg-szakellátás fejlesztésére, valamint CT- és MR-program beindítására és fenntartására. Az Újpesti Hírmondó úgy tudja, hogy a kerületek tavaly óta hiába várják ezeket a forrásokat.

2019 óra számtalan egészségügyi fejlesztés valósult meg Budapesten, többek között Újpesten is, mely az Egészséges Budapest Program keretében kerültek kivitelezésre. A teljesség igénye nélkül: felújították a teljes 7. emeletet, mozgásszervi rehabilitációs centrumot alakítottak ki, új informatikai hálózat áll rendelkezésre, teljesen új eszközöket vásároltak, és most fejezték be a mentálhigiéniás gondozó felújítását is. Ezek a források azonban csupán a 19-es, 20-as és 21-es évek forrásai voltak.

Újpest szerencsés, mert minden olyan projektet befejez, amire forrás rendelkezésre állt. Azonban ezt nem mondhatja el minden kerület. Újbudán például műszakilag hamarosan elkészül az új gyermek-szakrendelő, azonban megnyitni nem fogják, mert az önkormányzat nem tudja azt berendezni forrás hiánya miatt. A tervek szerint a berendezéseket a 2022. évi tervek alapján szintén az Egészséges Budapest Program rendelkezésre álló keretéből állták volna, azonban nem volt fogadókészség a tárgyalásra a kormány részéről, így senki nem kapott forrást 2022-re Budapesten.

2023-ban sem jobb a helyzet. Úgy tudjuk, a főváros vezetése többször jelezte már a kormánynak, hogy tárgyalna a 22-es és 23-as forrásokról, eddig azonban sajnos süket fülekre találtak. Pedig – ahogy fentebb is olvasható – lenne mit csinálni, és a kerületek készek lennének további fejlesztéseket végrehajtani. Közrejátszhat még a kormány elutasításaiban az is, hogy továbbra sincs még döntés azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a szakrendelőkkel: államosítsák őket, vagy hagyják meg az önkormányzatoknál.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük