A fideszesek is komolytalannak tartják a közmédia interjúját Karácsony Gergellyel

Budapest interjú közélet politika

Akár korszakosnak is nevezhető, alig felejthető, élő interjút készített januárban Karácsony Gergellyel Mészáros Kata, a közmédia riportere. De nem azért, mert annyira jó volt, hanem azért, mert annyira minősíthetetlen.

Az interjú szakmailag erősen megkérdőjelezhető minőségét már számos lap taglalta, most viszont készítettek egy ezer fő megkérdezésével készült közvélemény-kutatást arról, mit szóltak az állampolgárok a látottakhoz.

A Publicus Intézet felméréséből nem meglepő mód az derült ki, hogy az ellenzéki szavazók döntő többsége tendenciózusnak, propagandisztikusnak és elfogultnak, érdemi kérdéseket nélkülöző anyagnak gondolja Mészáros Kata teljesítményét.

Ennél érdekesebb, hogy a kutatás több esetben foglalkozott a Fidesz-szavazók attitűdjével az interjúval kapcsolatban. Eszerint a megkérdezett Fidesz szavazók 49 százaléka szerint a főpolgármester alig kapott komolyan vehető kérdéseseket az interjúja során.

Tízből hét (71 százalék) Fidesz szavazó szerint inkább nem volt felháborító a beszélgetés, tízből három (28 százalék) kormánypárti szavazó azonban inkább felháborítónak tartja a köztévé interjúját. Az ellenzéki szavazók elsöprő többsége látja inkább felháborítónak a Karácsony Gergellyel készített beszélgetést.

A – kizárólag fideszesekből álló – Médiatanács a számos bejelentés hatására sem indított eljárást, mert szerintük egy riport szerkesztési sajátosságai, a műsorvezető stílusa a médiaszolgáltatókat megillető szerkesztői szabadság miatt nem lehet hatósági eljárás tárgya.

A beszélgetés az alábbi videón teljes egészében megtekinthető:

Forrás: 24.hu, Publicus.hu
Fotó: 24.hu

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük