Lakásából lopták ki Lufit, a kiskutyát Káposztásmegyeren

állat Újpest

Bár van kamerafelvétel, még nincs meg a kutyatolvaj. Lufit, a kiskutyát még mindig keresi a család, de félnek, hogy ennyi idő elteltével már nem fog hazakerülni épségben.

A tolvaj módszere az igazán sokkoló! – mondta a Ripostnak Molnár Fanny, a kutya gazdája. Újpesten a Sárpatak utcából, saját otthonából veszett nyoma Lufinak, a pórázával és a hámjával együtt. A család feljelentést tett. 

Fanny és családja, kertvárosi környezetben egy négyemeletes társasházban lakik Káposztásmegyeren. Innen tűnt el a kiskutyájuk. 

– Eljöttem a lakásból, de nem zártam kulcsra az ajtót, mivel tudtam, hogy nemsokára hazaér a lányom. Mikor ők megérkeztek, továbbra is csukva volt az ajtó. Bementek, de Lufit már sehol sem találták. Kiderült, hogy a kutya eltűnt a lakásból a pórázával és a hámjával együtt, amik egyébként fel voltak akasztva az ajtó mellé.

– A rendőrség a feljelentésünk után elkezdett vizsgálódni. Megnéztük a felvételeket és kiderült, hogy a megjelölt időpontban egyetlen, errefelé lakó ember volt látható rajta, aki éppen egy sötétebb színű formátlan táskával megy ki az épületből. Ő volt az, aki mindig, minden kutyást fenyeget a házban, mert utálja, ha ugatnak. Úgy tudjuk, a rendőrség házkutatást is tartott nála.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága az esettel összefüggésben lopás vétségének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük