Határozatban mondaná ki az EP, hogy Magyarország alkalmatlan az unió soros elnökségére

Európai Unió

Alkalmatlan az Orbán-kormány az EU Tanácsának soros elnöki tisztségére, erről fogadhat el állásfoglalást az Európai Parlament (EP) – írja a Népszava.

Az Európai Parlament következő plenáris ülésén állásfoglalást készül elfogadni a magyarországi jogállamiság helyzetéről és a befagyasztott uniós forrásokról. A laphoz eljutott ötpárti határozat tervezete megkérdőjelezi azt is, hogy Magyarország képes lesz-e hitelesen ellátni 2024-ben az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét. Az egyelőre nem végleges szövegben azt írják, hogy

az EP tavaly szeptemberi határozatának elfogadása óta tovább romlott a jogállamiság és az alapvető jogok helyzete Magyarországon. A példák között említik a tanárok jogállásának, szociális és munkajogainak korlátozását.

De kifogásolják többek közt az egyes vállalatok üzleti érdekeit veszélyeztető döntéseket, a versenytársakat hátrányba hozó diszkriminációt, a megfélemlítési módszereket, amelyeket a miniszterelnökhöz kötődő személyek alkalmaznak.

Szintén elítélik a kormány stratégiáját képző EU-ellenes kampányokat. A határozati javaslattervezet szerint az EP ezért felszólítja a Tanácsot, hogy találjon megoldást a problémára, másként a parlament fog közbeavatkozni.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük