Hátfőn lezárul a a 3-as metró felújítása

Budapest Közlekedés

A szerelvények március vége óta már a teljes vonalon közlekedtek, de két megállónál nem álltak meg. Hétfőtől ez megváltozik, a BKK pedig ezzel együtt belenyúl a felszíni közlekedésbe is.

Néhány napon belül befejeződik a 3-as metró felújítása: május 22-e hétfőtől minden állomáson meg fognak állni a szerelvények a teljes vonalon – írta pénteki közleményében a BKK. A 3-as metró a teljes vonalon március 20. közlekedik, azonban két állomást akkor még nem tudtak átadni az utazóközönségnek: a Nagyvárad- és a Lehel téri megállókat májusra ígérték.

A két, eddig lezárt állomást hétfőn délután fogják megnyitni az utasok előtt, ezzel együtt pedig változik a felszíni közlekedés is.

Az állomáspótló buszokat például leállítják. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az M14-es és az M30-as járatok hétfő délutántól nem közlekednek, május 23-tól pedig a 34-es és a 106-os buszok újra a Göncz Árpád városközponttól indulnak és oda is fognak megérkezni. Változni fog a most 1M-nek nevezett villamos jelzése is: június elsejétől 1A-nak fogják hívni a járatot, viszont továbbra is a Bécsi út-Vörösvári út és a Népliget között fog járni.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük