A BRFK szerint erőszakkal próbálták áttörni a rendőrsorfalat az agresszív tüntetők

Budapest közélet rendőrség

Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy „néhány száz főből álló agresszív tömeg” a pénteki esti diáktüntetés után, este 8 és 9 óra áttörni a rendőrsorfalat Budapesten, a Rippl-Rónai utcánál – mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője péntekről szombatra virradó éjjel Budapesten, rendkívüli sajtótájékoztatón.

Fülöp Gergely rendőr alezredes felidézte, hogy pénteken jogszerűen bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett gyűlés tartottak, amely a Kossuth téren kezdődött és az Oktogonon ért véget. A befejezett gyűlésből egy csoport megindult az Andrássy úton a Hősök tere irányába, a jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl-Rónai utca magasságában megpróbáltak lekanyarodni a belső utcákba, ahol rendőrsorfal állta útjukat – ismertette a részleteket.

Fülöp Gergely felidézte, hogy a tüntetők először csak verbálisan, majd tettleg is provokálták a rendőröket. Elkezdték őket dobálni, először papírrepülőkkel, végül „egyre komolyabb” tárgyakkal. Felsorolása szerint teli sörösdobozt, fémtermoszt, vascsavart is dobtak a rendőrök felé, továbbá horgászbotot, összetört zászlórudat vágtak be és szúrtak be a a rendőrök közé, valamint egy füstgyertyát is bedobtak a sorfal mögé.

Az eszközöket a sajtótájékoztatón bemutatták a sajtónak, valamint az esetről készült rendőrségi – köztük drónfelvételeket is – levetítettek. Az alezredes közölte: a rendőrök folyamatosan felszólították az agresszív tömeget a jogellenes cselekmény abbahagyására.

Úgy fogalmazott, hogy „ez az egyre agresszívabb támadás, ami közvetlenül veszélyeztette volna a rendőrök testi épségét, megalapozhatta, megalapozta volna a rendőrségi törvény által szabályozott kényszerítőeszközök alkalmazását” azonban a rendőrök „óriási türelmet” tanúsítva testi erővel tartották vissza „ezt a néhány száz feldühödött, megvadult ember„.

Fülöp Gergely elmondta: némely portálon álhírek kezdtek el terjedni a rendőrségi intézkedéssel kapcsolatban, amivel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a rendőrök „a lehető leghumánusabb módon, jogszerűen, szakszerűen, törvényesen jártak el az intézkedések során.

Tájékoztatása szerint négy fiatalt biztonsági intézkedés keretében, a saját testi épségük védelmében emeltek ki, mivel az „erőszakos tömeg” hozzápréselte őket a rendőrsorfalnak. „Ez semmilyen további eljárást nem jelent részükre” – jelezte.

Az alezredes közölte azt is, hogy két embert a helyszínen hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt elfogtak és a rendőrség további feljelentéseket tesz csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen, egy emberrel szemben pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt tettek szabálysértési feljelentést.

A rendőrség elemezni fogja valamennyi felvételt és „könnyen lehet„, hogy további eljárásokat is indítanak – fűzte hozzá Fülöp Gergely, arra is kitérve, hogy az összes intézkedés számáról várhatóan szombaton tudnak tájékoztatást adni.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük