Egészségügyi dolgozók

Kihagytak nyolcezer egészségügyi dolgozót a béremelésből

egészség

Április végén közölte a Belügyminisztérium, hogy 2023. júliusától egységesen 18 százalékos alapbéremelést javasol az ápolóknak és emelni javasolja az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók bérét is. A javaslat szerint az alapbéremelés közel 84 ezer egészségügyi szakdolgozót érint, az ápolói béremelésre idén 41,5 milliárd forintot fordít a kormány, az egészségügy nem gyógyító területein dolgozó több mint 24 000 fő béremelésére pedig 8,4 milliárdot.

A Magyar Közlönyben meg is jelent a vonatkozó jogszabály, az első emelt fizetést azonban csak augusztus elején kapják meg az érintettek, bár korábban július 1-jei időpontról beszélt a kormány. A jogszabály szerint az induló bruttó bér 288 ezer forint, melynek a nettója 191 500 forint, a bértábla tetején a 49-51 év munkatapasztalattal rendelkező szakápoló található a J fizetési osztályban, ahol a bruttó bér 1 millió forint felett van. Az egyik leggyakoribb (E) fizetési kategóriába tartozó pályakezdő ápolók bruttó bére csaknem 60 ezer forinttal, a nyugdíj előtt állóé maximum 88 ezer forinttal nő.

– A most bejelentett 18 százalékos többlet nem ad alapot az elégedettségre, ez ugyanis a magas infláció miatt még a keresetek értékének megőrzéséhez is kevés – kommentálta a Népszavának a béremelést Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke.

Néhány csoport, az alapellátó fogorvosok és háziorvosok pedig úgy látják, hogy ők – pontosabban praxisaikon keresztül szakasszisztenseik – még ebből is kimaradnak. Dúl Zoltán szombathelyi gyermek fogorvos jelezte, hogy a béremelésről megjelent jogszabályból kimaradt az alapellátók praxisaiban alkalmazott mintegy 8000 szakdolgozó. – Természetesen érdeklődtünk az alapellátás kollegiális vezetőinél is, hogy mi történhetett, tőlük azt hallottuk, hogy

szóban van ígéret az e területre vonatkozó béremelésre is.

Ez azonban még nem jogforrás – mondta a szakember. Szerda délutánra Takács Péter államtitkár közösségi oldalán a béremelésről szóló posztjához rövid idő alatt több tucatnyi alapellátói bejegyzés került, valamennyien a kimaradás okát firtatták. Dúl Zoltán szerint a körzetekben dolgozó szakdolgozók bérkiegészítésére praxisonként legalább 100 ezer forint bértámogatásra lenne szükség. Ám önerőből ezt az összeget nem tudják előteremteni. Most változott a finanszírozásuk, a praxisok valamivel több mint fele százezer forinttal is kevesebbet kap, mint eddig.

A béremelés mértékével elégedetlen ápolók a munkahelyeiken néhány napja egyen pólót viselnek. „A gyógyítás nem várhat, ezért az elismerés sem!” – ez a felirat olvasható a trikókon, amivel azt szeretnék jelezni, hogy a béremeléssel nem lehet augusztusig várni. – Fizetni kell a számláikat, és a betegnek sem lehet azt mondani, hogy majd augusztusban kicsit többen lesznek az ápolók, addig várjon – magyarázta az akciót Soós Adrianna.

Takács Péter korábban azt mondta, hogy az ápolók bére legutóbb 2022 januárjában nőtt, és a mostani emeléssel 2010-hez képest bruttó alapbérük átlagosan a négyszeresére emelkedik. Példaként kifejtette, hogy egy 4–6 éve dolgozó, felsőfokú végzettségű (F-kategória) egészségügyi szakdolgozó jelenlegi bruttó alapbére 422 550 forintról július 1-jével 498 600 forintra emelkedik (ezt még májusban mondta, azóta kiderült, hogy augusztustól érvényes a béremelés), 2010-ben pedig 126 270 forint volt. Egy 19–21 éve dolgozó felsőfokú végzettségű ápoló jelenlegi bruttó alapbére 493 690 forintról 582 550 forintra emelkedik júliustól, ez 2010-ben 149 150 forint volt – ismertette.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük