70 milliárdba kerül a budapesti atlétikai világbajnokság

Budapest sport

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség honlapján csütörtökön megjelent dokumentum, illetve a Magyar Nemzet információja szerint a budapesti atlétikai világbajnokság költségvetése mintegy bruttó 70 milliárd forint – foglalta össze az Index.

A magyar kormány nemrég úgy döntött, hogy a nagyobb sportesemények megrendezését illetően idéntől kulcsszerepet szán a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségnek, ez az a szervezet, amely a budapesti vb közbeszerzéseinek lebonyolításáért is felel.

A friss adatokból kiderült, hogy

  • közel bruttó 50 milliárd forint az NRÜ atlétikai vb-vel kapcsolatos kiadása,
  • a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Zrt. pedig mintegy 20 milliárd forint állami támogatásban részesült – írja a Magyar Nemzet.

Összesen tehát nagyságrendileg 70 milliárd forintba kerül a budapesti atlétikai világbajnokság.

Az Index úgy tudja, ez az összeg nem lépheti túl a 70 milliárdot, de lehet, hogy el sem éri ezt a számot. Amennyiben marad fel nem használt összeg, úgy azt a szervezőnek az állam részére vissza kell téríteni.

Több mint 200 országból több mint 2000 versenyzőt várnak a szervezők, ez lehet minden idők legnépesebb mezőnye az atlétikai világbajnokságok történetében. A reklámértéket tekintve nagy befolyása lehet a sztársportolók különböző bejegyzéseinek a közösségi oldalakon, a múlt heti Tour de Hongrie kerékpáros versenyen például a Tour- és Giro-győztes Egan Bernal is posztolt Magyarországról. Az augusztus 20-i nemzeti ünnep ebből a szempontból különösen fontos országimázst építő esemény lehet a sportolók és online követőik számára.

Az esemény – amely 2023-ban a legnagyobb sportrendezvény a világon – éppen három hónap múlva, augusztus 19-én kezdődik.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük