Rengeteg drogot találtak a rendőrök Budapesten és környékén

rendőrség

Kilenc ember ellen indult eljárás az utóbbi hónapok egyik legnagyobb kábítószerfogása ügyében: több mint két kilogrammnyi kokaint és egy kilogrammnyi marihuánát találtak egy drogterjesztő bandánál – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) csütörtökön a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy május 6-án az M1-es autópálya egyik Győr-Moson-Sopron vármegyei pihenőhelyén csaptak le a banda három tagjára, és ezzel egy időben egy budapesti helyszínen intézkedtek egy másik férfival szemben is. Ezután öt további emberre is lecsaptak fővárosi és Pest vármegyei helyszíneken. 

A kábítószer-kereskedők autóiból – pirospaprikával bélelt, tégla alakú csomagokban – került elő a kokain és a marihuána – tették hozzá. A rendőrök a kábítószer mellett egymillió forintot, arany ékszereket, valamint két, nagy értékű autót is lefoglaltak.

A közlemény szerint a drogterjesztők jó ideje működtették országokon és határokon átnyúló drogcsempész üzletüket. Volt, aki futárként utazta át az országokat a kábítószert tartalmazó „téglákkal” a csomagtartóban. Egy-egy kanyarért – a drog mennyiségétől függően – akár milliós fizetség is járt a szállítónak, a megbízók körönként akár tízmillió forintos hasznot is elértek. Fő profiljuk a kokain volt, amelyet marihuánával egészítettek ki. 

A drogot azután Budapesten és a szomszédos vármegyékben adták tovább a vevőkörüknek – írták. A most megtalált kokainszállítmányból megközelítőleg 5 ezer adagot lehetett volna hígítva továbbadni, és körülbelül 125 milliós bevételt könyvelhetett volna el a banda.

Közölték azt is, hogy az ügyben négy embert letartóztatott a bíróság, míg egyet bűnügyi felügyelet alá helyeztek kábítószer-kereskedelem miatt. Négy ember ellen kábítószer-birtoklás vétségének gyanúja miatt folyik nyomozás.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük