Megkezdődött a Virág utca – Nyár utca kiemelt kereszteződés kivitelezése

Közlekedés

A lakosság jelzte az Újpesti Önkormányzatnak, hogy a Virág utca és Nyár utca kereszteződésében történő gyalogos közlekedés problémát jelent. De úgy tűnik már nem sokáig, ugyanis elindult a kiemelt kereszteződés kialakítása.

A Budapest Közút Zrt. tájékoztatása szerint a Virág utca – Nyár utca kereszteződése nemcsak szerviz út, hanem tűzoltósági felvonulási terület, így gyalogátkelőhely nem valósulhat meg, hozzájárulást nem ad rá. Továbbá a gyalogátkelőhelyek építésének jogszabályi előírásai miatt jelentős mennyiségű parkolóhely szűnt volna meg, amely nehezítette volna az így is nehézkes parkolást a környéken.

A Budapest Közút Zrt. javaslatára, a gyalogos átvezetés biztonságosabbá tétele a kereszteződés kiemelésével fog megvalósulni. A kiemelt csomópont a meglévő járdák folytatásában épül csatlakozva azok kialakításához. Gondolva a közelben található Virág óvoda közelségére, mindkét irányban gyermekek közlekedésére figyelmeztető tábla lesz kihelyezve.

Újpest Önkormányzatának tájékoztatása szerint a kivitelezés néhány héten belül befejeződik, így javasolt a körültekintő közlekedés, hiszen az építkezés ideje alatt útszűkületere lehet számítani.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük