A DK szerint lehetetlen lakáshoz jutnia a fiataloknak az egekben lévő kamatok miatt

oktatás politika

A bank360.hu számolta ki, hogy három év alatt 53 százalékkal emelkedtek a lakáshitelek törlesztőrészletei, ennek köszönhető, hogy a harmadára esett a lakáshitelek iránti kereslet. 3 évvel ezelőtt egy 20 millió forintos lakáshitelért átlagosan 28 millió forintot kellett visszafizetni, ma viszont több mint a dupláját, 43 millió forintot. Az orbáni infláció és a magas kamatok együttesen hosszú időre elintézték, hogy aki eddig nem jutott saját lakáshoz, az mostantól ne is jusson, így Orbán Viktor miatt a legtöbbeknek csak álom marad a saját otthon – emelte ki Barkóczi Balázs, a DK politikusa.

A Demokratikus Koalíció szerint megbocsájthatatlan, hogy az Orbán-rendszer mára gyakorlatilag ellehetetlenítette, hogy a magyar fiatalok saját lakáshoz jussanak. Nem elég, hogy Orbán miatt élünk rosszul, a legtöbbeknek már halvány reményük sincs arra, hogy egyszer egy saját otthonuk legyen, hiába dolgozzák végig az életüket. A DK szerint ebben csak az hozhat változást, ha véget vetünk az orbáni inflációnak és a magas kamatoknak, ehhez azonban az Orbán-rendszernek kell véget vetnünk. Mára az Árnyékkormány a magyarok egyetlen reménye, hogy ne csak álom legyen a saját otthonhoz jutás.

– emelte ki a DK árnyékminisztere.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük