Nagy Márton a 25,2 százalékos inflációról: Jó úton járunk!

gazdaság pénz

Teljes összhangban van a kormányzat várakozásaival – reagált a Világgazdaságnak Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a márciusi inflációs adatokra.

A KSH szerda reggel publikálta a friss adatokat: márciusban a fogyasztói árak átlagosan 25,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az élelmiszerek ára 42,6 százalékkal emelkedett tavaly márciushoz viszonyítva, míg a háztartási energia 43,1 százalékkal drágult.

Nagy szerint a számok azt mutatják, hogy a javulás mérsékelt, de folyamatos és trendszerű, hiszen januárban 25,7, februárban pedig 25,4 százalék volt az infláció.

Jó úton haladunk, hiszen ahogy azt a kormányzat várta és előzetesen jelezte, az év elején, azaz januárban már tetőzött az infláció, ezt követően pedig elindult egy mérséklődés.

Arról is beszélt, hogy az áruházláncok ma már egymásra licitálva jelentik be az árcsökkentéseket, amely szerinte egyre inkább megjelenik az adatokban is. Részben ennek, részben pedig a kínálati oldal korrekciójának köszönhetően márciusban tovább mérséklődött az élelmiszerárak növekedése.

Fontos kiemelnem, hogy a szankciós infláció nem csökken, hanem csökkentjük. Tekintettel arra, hogy az infláció főként kínálati tényezőkből fakad, elsőként ezeket kellett kezelni. A kormány már 20 intézkedésről döntött az árak megfékezése és a gazdaság megvédése érdekében

– magyarázta a gazdaságfejlesztési miniszter. „Az intézkedések működnek, egyre látványosabb lesz a hatásuk, azaz eredményes a szankciós infláció elleni vakcina.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük