DK: lakosságarányosan Magyararországon halnak meg a legtöbben rákban

egészség politika

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése szerint az Európai Unióban lakosságarányosan Magyarországon halnak meg a legtöbben daganatos betegségben, miközben a kormány az uniós átlag 65 százalékát költi a daganatos betegekre – mondta egy keddi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatón a népjóléti bizottság DK-s elnöke.

Varga Zoltán úgy fogalmazott: ezek a megdöbbentő adatok azt bizonyítják, hogy a kabinet „mennyire lezüllesztette” az egészségügyet. A Demokratikus Koalíció javaslatait ismertetve kijelentette, hogy drasztikusan le kell rövidíteni a várólistákat, sokkal több szűrővizsgálatra van szükség, a megelőzésre a jelenleginek a sokszorosát kell fordítani, valamint az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat is jobban meg kell becsülni.

A politikus azt is közölte, hogy a népjóléti bizottság keddi ülésére meghívta Takács Pétert, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárát.

A sajtótájékoztatón részt vett Komáromi Zoltán, a DK országgyűlési képviselője, aki úgy fogalmazott, hogy az államtitkár nagyon részletes tájékoztatót tartott arról, hogy a tárca mit tesz és mit szándékozik tenni, de „igazából semmilyen olyan lépésről nem hallottunk”, ami reményt adna arra, hogy ezek a borzalmas adatok javuljanak. Komáromi Zoltán kiemelte, hogy amíg Magyarországon fejenként 226 eurót, addig máshol Európában 320-330 eurót fordítanak a daganatos betegségek elleni küzdelemre.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük