Egyelőre nem tervezi a kormány az árstopok kivezetését

gazdaság pénz

A kormány azt ígérte, akkor vezetik ki az árstopokat, amikor az infláció érezhetően nem csökken. Ez pedig még messze van: elemzők szerint még júniusban is 20 százalék felett lehet az infláció.

A kormányzati megszólalások alapján egyre nagyobb az esélye, hogy a kabinet további három hónappal kitolja az élelmiszerekre vonatkozó árstopot, amelynek jelenlegi határideje 2023. április 30. – írta a kormányközeli vg.hu.

A lap felidézte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón tett kijelentését, Gulyás ott ugyanis azt mondta: a kabinet fenntartja ugyanazokat az intézkedéseket, amelyek a drágulás mérséklését szolgálják, így az árstopok is addig maradnak, amíg érezhetően nem csökken az infláció. Erre pedig egyelőre felesleges számítani: az elemzők szerint tavasszal még bőven 20 százalék felett alakulhat a fogyasztói árak emelkedése.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a vg.hu kérdésére úgy fogalmazott: „korábban olt egy olyan várakozás is, hogy április végén a kormány nem hosszabbítja meg az árstopokat, ám sem a miniszter szavai, sem az inflációs folyamatok nem támasztják alá ezeket a vélekedéseket”. Török kalkulációja szerint a februári 25,4 százalékos drágulás után márciusban 24,7, áprilisban pedig 23,5 százalékos lehet az infláció, sőt: akár még májusban és júniusban is húsz százalék felett alakulhat.

Elemzők azt is hozzátették már korábban, ha a kormány eltörölné az árstopokat, durva drágulás kezdődne a most árstopos termékeknél. Vélhetően ezért nem nyúl hozzá a kormány az árstophoz.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük