Kiderült, hogy Orbán is megspórolt némi pénzt

közélet

Új vagyonnyilatkozata szerint megtakarításai 14 millió forintot tesznek ki. Rogán Antal feltalálói pénzeket szerez, számos kormánypárti politikus pedig komoly összegeket szakít az új egyetemi alapítványi kuratóriumokból.

Kedd éjfélkor nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor végre tudott spórolni – tette közzé a 444.hu. Összes, feleségével együtt elért megtakarításai ugyanis 2022-ben 14 millió forintra növekedtek. Eközben tájékoztatási minisztere, Rogán Antal feltüntetett megtakarításai a 2021-es 616 millióról 245 millió forintra apadtak le, de az a nyilatkozatból sem derült ki, mire költött el 371 millió forintot.

Eközben viszont havi 24 millió forintot is kap Rogán találmány-hasznosítási címen a Mobilsign nevű cégtől. 2017 óta ez a feltalálói javadalmazás már több mint 1 milliárd forintot tett ki.

Varga Judit igazságügyi miniszter ugyancsak nem rendelkezik nyilatkozata szerint megtakarításokkal, viszont feltüntette, egy balatonhenyei és egy 12. kerületi ingatlan után is felvett jelzáloghitelt, férjével közösen, összesen több mint 100 millió forint értékben.

Varga Mihály pénzügyminiszternek a nyilatkozat szerint csak adósságot hozott az év, összesen 1,6 milliót vett fel, miközben megánszemélyeknek 57,7 millió forinttal tartozik.

Érdekesség, hogy mind Varga Mihály, mind Nagy István agrárminiszter szerepelteti nyilatkozatában az egyetemi kuratóriumokból származó jövedelmét: Nagy havi 500 ezer forintot szed be az Agrár- és Élettudományi Egyetem alapítványától, Varga Mihály pedig havi 1,5 millió forintot az Óbudai Egyetemétől.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük