A DK azt szeretné elérni, hogy Budapesten sehol ne épülhessen akkumulátorgyár

Budapest közélet

A Demokratikus Koalíció olyan előterjesztést nyújt be a Fővárosi Közgyűlésnek, ami megtiltaná, hogy Budapest közigazgatási határain belül akkumulátorgyárat építsenek – közölte Szaniszló Sándor, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szerdai, online sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt hetekben nagy port kavart a Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyár ügye – mondta Szaniszló. Az egész ország számára világossá vált, hogy a magyar kormányt nem érdekli a magyarok egészsége vagy a környezet védelme. A szóban forgó akkumulátorgyár rengeteg megművelhető termőföldet fog elvenni a helyiektől, a működése pedig veszélyt jelent a város ivóvíz-készletére és levegőjére – áll a párt közleményében.

Hozzátette, a kormány a debreceni akkumulátorgyár mellett az ország több pontjára is hasonló létesítményeket akar telepíteni.

A budapesti DK úgy döntött, elébe megy Orbán Viktor terveinek: előterjesztést nyújtunk be, hogy megtiltsuk Budapest közigazgatási területén az emberi egészséget veszélyeztető, a környezetet és a természetes erőforrásokat súlyosan károsító akkumulátorgyárak építését. Nem engedhetjük meg, hogy a hétszeres rezsiemelés, az orbáni infláció és a történelmi forintgyengülés után a budapesti lakosoknak a tiszta ivóvízét is elvegye a kormány, nem is beszélve a természet további károsításáról. Az előterjesztésünket februárban fogjuk a Fővárosi Közgyűlés elé beterjeszteni, hogy minél előbb akkugyármentes övezetté nyilvánítsuk Budapestet és biztonságban tudhassuk a városban élőket. 

– olvasható a közleményben.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük