Budapesti iparkamara: marad a taxiszolgáltatás szabályozott árazása

Budapest Közlekedés

A taxis szakma kérését összefogó kamarai javaslatra a kormány rendeletben rögzítette a fix tarifa megtartását, a személytaxi-szolgáltatás hatósági ára nem vezethető ki – hívta fel a figyelmet a Budapesti Kereskedelemi és Iparkamara (BKIK) csütörtöki közleményében.

Kiemelték, a kormányzati támogatásnak köszönhetően országszerte biztonságos és kiszámítható maradhat a taxiszolgáltatás. Felidézik, a rendelet előzménye, hogy több budapesti és vidéki szakmai szervezet és taxis társaság közösen fejezte ki álláspontját a hatósági árazás és ezen keresztül a tiszta taxis piac védelmében.

A budapesti kamara szerint a 2013 és 2015 között a főváros, a BKIK és a taxis szervezetek, cégek részvételével kialakított keretrendszer megszüntetése a valamennyi érintett fél számára kielégítő egyensúlyi helyzet felborulásával fenyegetett volna.

A budapesti kamara és a kezdeményezést indító vidéki és fővárosi szakmai szervezetek üdvözlik a fuvarszervezőktől a vállalkozókon át az utasokig minden fél számára előnyös intézkedést – írják a közleményben.

Tegnap írtunk róla, hogy 10 százalékkal drágul a taxizás Budapesten márciustól, egyben a Fővárosi Közgyűlés úgy is döntött, hogy felterjesztési jogával élve arra kéri a kormányt, hogy teremtse meg a lehetőségét annak, hogy Budapesten be lehessen vezetni bécsi mintára a taxisszolgáltatás szabályozást. Ennek a lényege, hogy visszahoznák a versenyt a szolgáltatóknál, ugyanis a Fővárosi Közgyűlés csak egy középárat határozna meg, amitől bizonyos százalékban eltérhetnének a taxisok. Úgy látszik, ez nem fog egyelőre megvalósulni, ugyanis ez volt az ára annak, hogy a Karácsony Gergely által beterjesztett alacsonyabb emelést fogadta el a közgyűlés.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük