Az atomenergia a jövő energiája Szijjártó Péter szerint

energia Kormány

Az atomenergia a jövő energiája, számunkra pedig kedvező hír, hogy az orosz kormány is kiemelt fontosságot tulajdonít a paksi fejlesztésnek – írta hivatalos Facebook-oldalán Szijjártó Péter.

A New Yorkban tartózkodó külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Alekszander Novakkal, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettesével. 

Mindenekelőtt a paksi atomerőmű-beruházás állását tekintettük át. A mostani energia-válsághelyzet nyomán világossá vált, hogy azok az országok vannak igazán biztonságban, melyek képesek az igényelt energiamennyiségüket nagyrészt saját maguk előállítani

– írta bejegyzésében Szijjártó Péter. Hozzátette: ezért hazánk számára kulcsfontosságú az új atomerőművi blokkok gyors megépítése. Beszámolója szerint Alekszander Novakkal megállapodtak abban, hogy ahol csak lehet, gyorsítják a beruházást. 

Emiatt természetesen nem fogunk támogatni egyetlen olyan brüsszeli javaslatot sem, amely akár egy kicsit is nehezítené vagy netán ellehetetlenítené a magyar-orosz nukleáris együttműködést

– közölte.

Mint írta, áttekintették a földgázszállítás helyzetét is. A jelenleg egyetlen 100 százalékon működő kelet-nyugat irányú vezetéknek, a Török Áramlatnak, valamint a hosszú távú szerződésünknek köszönhetően Magyarország földgázellátása folyamatos és zavartalan, naponta több mint 12 millió köbméternyi földgáz kerül leszállításra – írta Szijjártó Péter.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük