A metrófelújítás végeztével több változást is bevezet a BKK

Közlekedés

Az M3-as metró felújításának márciusi ütemváltásához kapcsolódóan a BKK március közepétől több változást is bevezet Újpesten. Sokat tárgyaltunk, ezek itt a jelenlegi eredmények – kezdi Facebook bejegyzését Déri Tibor.

Az Önöktől kapott javaslatokat is továbbítottam a közlekedési cégnek, ahol minden lehetséges további változást megfontolnak. Ezt jó néven veszem, elvégre a közösségi közlekedés nem önmagáért, hanem Önökért van. – fogalmaz a polgármester.

A változásokat a pontosság kedvéért változatás nélkül közöljük:

„Március közepén tehát ezek a változások lépnek életbe az Önök javaslatai alapján:

➡️ A 122-es busz helyett az új 122E járat közlekedik, új útvonalon, gyorsabban és bővebb üzemidőben teszi elérhetővé Káposztásmegyer II. lakótelep felől az M3-as metrót.

➡️ A 122E busz Káposztásmegyeren mindkét irányban a Megyeri út-Külső Szilágyi út útvonalon közlekedik, a mai belvárosi irányú útvonalon, így a térség sűrűbben lakott részei felé biztosít közvetlen eljutást.

➡️ A Homoktövis utca, így az iskola továbbra is elérhető a Mogyoródi-patak felől a 126-os, a 126A és 296-os buszokkal.

➡️ Az új 122E a metrót ezentúl gyorsabban éri el azáltal, hogy a Váci úton található megállókban a továbbiakban nem áll meg, itt a 104-104A, 196 és 204-es buszt tudják használni. Ezentúl Káposztásmegyer felé nem áll meg a Megyeri temető megállóban sem, hiszen itt alig 100 méterre található két megálló. A temetőnél lévő megállónál továbbra is megállnak a 30-as buszok.

➡️ Az új 122E járat emellett bővebb üzemidőben is fog közlekedni: hétköznapokon hajnaltól egészen körülbelül 22 óráig közlekedik majd. A reggeli csúcsidőszakban emellett sűrűbben, 7-8 percenként fog indulni. A csúcsidőszakok között 30 perces követéssel közlekedik majd.

➡️ A 122E járat üzemidejének módosításához kapcsolódóan a 30-as busz követési ideje is módosul: hétköznapokon csúcsidőszakban 15, csúcsidőszakon kívül jellemzően 30 percenként indul majd. A Megyer, Szondi utca és a Keleti pályaudvar között nem változik az indulások száma: a 30A ennek megfelelően sűrűbb lesz Megyer és Újpest térségében.

➡️ A 196-os és 196A járatok február 1-jétől mindkét irányban megállnak a Víztorony megállóhelyen, de tavasszal tovább egyeztetünk az Aquaworld kiszolgálásáról, illetve Megyer és Káposztásmegyer I. közötti kapcsolatról is.”

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük