A BKK szerint hatékonyabbá vált a jegyellenőrzés

Budapest Közlekedés

A Budapesti Közlekedési Központ az elmúlt évben továbbfejlesztette, egyszerűsítette és ezzel hatékonyabbá tette a jegyellenőrzés és a pótdíjazás folyamatát – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.

A BKK közleményében azt írta, közel 2 millió forint volt 2022 legnagyobb egyösszegű pótdíjbefizetése, több mint 200 ezer pótdíjazási eljárás indult tavaly, és sikerült felszámolni egy “hamisjegygyárat” is. Közölték azt is, hogy a BKK minden ellenőre rendelkezik olyan készülékkel, amely a jegyek és bérletek érvényességét elektronikusan ellenőrzi, pótdíjazás esetén pedig rögzíti és tavaly óta zárt rendszerben, egy applikáció segítségével továbbítja az utas adatait a BKK követeléskezelő rendszerébe. Így minden érintett fél számára jelentősen egyszerűbbé vált a pótdíjazás folyamata, ahogy a fizetésé is, ugyanis a jegyellenőröknél lehetőség van a pótdíjat bankkártyával kiegyenlíteni.

Az utólagos díjrendezésben is történt újítás az elmúlt években: a pótdíjasszisztens rendszer – az e-mail-cím megadása esetén – figyelmezteti a pótdíjazott utasokat fizetési kötelezettségükre, hogy késedelem miatt ne növekedjen a fizetendő összeg, illetve bankkártyás fizetésre lehetőséget adó linket küld az e-mailben – ismertették.  

Tavaly december óta mozgó biztonsági egységek segítik a rend fenntartását a járatokon és a megállókban. A technológiai fejlesztések mellett a BKK más módon is igyekszik utasbaráttá és hatékonnyá tenni a jegyellenőrzés folyamatát: a munkatársak beosztásakor figyelembe veszi a menetrendi és hálózati változásokat, valamint az ügyfelek visszajelzéseit, a metróbejáratoknál ellenőrzést végző kollégák pedig utastájékoztatási feladatokat is ellátnak – írták a közleményben.     Kitértek arra is, hogy tavaly a BKK és a BRFK együttműködésének köszönhetően letartóztatták azt a budapesti férfit, aki lakásában “hamisbérletgyárat” működtetett. 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük