Sztrájkra készülnek az egészségügyi szakdolgozók

egészség pénz

Amiatt is tiltakoznak, hogy nem januártól, hanem csak júliustól kapnak béremelést, ami így is jelentősen elmarad az inflációtól. 

Zártkörű szakmai egyeztetésre gyűltek össze az egészségügyi szakdolgozók csütörtökön, ahol az egyik legfontosabb téma a bérkérdés volt – tudta meg 24.hu. Az érintettek a többi közt azt nehezményezték, hogy egy év végi rendelet szerint ugyanis nem januártól, hanem csak júliustól kapnak béremelést.

A kétlépcsős béremelés azért is okozott felháborodást, mert éves szinten ez mindössze 10–12 százalékos, a jelenleg 20 százalék feletti inflációt sem kompenzáló növekedést jelent.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke a lapnak elmondta: sztrájktárgyalást kezdeményeznek a kormánnyal. Mint mondta, sok helyen már most is olyan kevés a szakdolgozó, hogy egy esetleges tiltakozó akció esetén az sem lenne elképzelhetetlen, hogy szabadságon lévő egészségügyi munkatársakat kell behívni.

A FESZ elnöke szerint a tiltakozásnak többféle formája lehet: közös szimbólumok használata, vagy erősebb akciók is, mint például felmondások letétbe helyezése vagy az önként vállalt túlmunka felmondása. Az utóbbi két opcióra az előzetes felmérések szerint van hajlandóság.

A bérrendezésen kívül a szakdolgozók a munkavégzés helyének egyoldalú meghatározását is kifogásolják. Ez a szabály lehetővé teszi, hogy ahol szakdolgozóhiány van, ott a megyén belül átrendeljék egy másik intézménybe a dolgozót.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük