Rendőrök és bírók kerestették az egész világon, végül Újpesten fogták el a tízszeresen körözött férfit

rendőrség

Drog, garázdaság, erőszak is szerepel annak a férfinak a bűnlajstromán, akit az újpesti rendőrök saját információik alapján fogtak el még egy héttel ezelőtt, január 11-én – közölte most szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A police.hu híre szerint a 24 éves férfi ellen tíz körözést is kiadtak.

A férfit fiatal kora ellenére több hatóság is kerestette: négy körözést a Fővárosi Törvényszék BV csoportja rendelt el vele szemben garázdaság, kábítószer birtoklása és tartózkodási helyének megállapításáért, ugyanis eltűnt az eljárások elől. Kereste még a Pesti Központi Kerületi Bíróság szintén garázdaság, míg a XVII. Kerületi Rendőrkapitányság testi sértés elkövetése miatt.

Az elfogatóparancsok között egy nemzetközi körözést is kiadtak, hogy a többszörös bűnelkövető nyomára bukkanjanak, ráadásul két szabálysértési eljárásban elzárás végrehajtását is elrendelték ellene.

Végül Budapesten a IV. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei egy helyi lakásban találták rá a tízszeres körözött férfira, akit előbb a kapitányságra állítottak elő, majd rövidesen átkísérték az illetékes büntetés-végrehajtási intézetbe.​

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük