Lefújták a Nyugati pályaudvar fejlesztését, a felüljáró is a helyén marad

Budapest Közlekedés

A rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítésére hivatkozva felmondta a kormány a Nyugati pályuadvar tavaszi tervpályázata kapcsán a továbbtervezésre már elnyert uniós támogatási szerződést – derült ki a friss Magyar Közlönyből, amit a Telex szúrt ki.

A tájékoztatóban megjelent, hogy milyen projektekkel indul neki a kormány az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) második pályázatának. A projektek közül nagy meglepetésre kivették (a portál szerint Lázár János javaslata alapján) azt a megállapodást, ami a Nyugati továbbtervezésére vonatkozik. Ez azért meglepő, mert erre a projektre Magyarország már elnyert 1,1 milliárd forintot, így inkább visszaadjuk a pénzt, minthogy a Fürjes Balázs idején elkezdett tervezést folytassák.

Nem egészen egy éve jelentette be Fürjes, akkor még Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, hogy a világhírű brit építésziroda, a Grimshaw Architects nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát. A tervek szerint háromszintes, részben föld alá süllyesztett, modern pályaudvarként tervezik újjá a Nyugatit, amit a későbbiekben vasúti alagút köt majd össze a Déli pályaudvarral. Az Eiffel-csarnokból kikerülnek a vonatok, a csarnok melletti parkolót és buszpályaudvart felszámolják, parkosítják, a Nyugati téri felüljárót elbontják. Az építkezés legalább 12 évig tart.

Pár hónappal később, már új felállásban Vitézy Dávid, az akkori Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedési államtitkáraként azt írta közösségi oldalán: a győztes terv előkészítési munkáinak megkezdésére a Nemzeti Közlekedési Központ az EU 27 tagállama közötti versenyben pályázati úton elosztott vasútfejlesztési források terhére 2,8 millió eurót, azaz kb. 1,1 milliárd forint forrást nyert el.

A friss kormányhatározatban szereplő projektlistán szerepel a Déli Körvasút, a Debrecen – Nyíregyháza vasúti vonalszakasz fejlesztése, kapacitásnövelés a magyar–ukrán vasúti határforgalomban, a Hegyeshalom–Rajka vasútvonal korszerűsítés kivitelezési munkái, a Gubacsi vasúti híd a teherforgalom elvárásainak megfelelő átépítése, és a Csepeli Szabadkikötő fejlesztése.

Címke:

2 thoughts on “Lefújták a Nyugati pályaudvar fejlesztését, a felüljáró is a helyén marad

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük