Januárban Újpesten a kultúráé a főszerep

kultúra Újpest

A magyar kultúra napja alkalmából most is kitesz magáért városunk, hiszen rendkívül gazdag programsorozattal várják a kultúra és a művészetek szerelmeseit. Újpest kultúráért is felelős alpolgármestere, Bedő Kata úgy fogalmazott, hogy városunk hű lesz a tavaly életre keltett rendezvények szellemiségéhez, és folytatja a munkát. A Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából valamennyi művészeti és kulturális ágazat megjelenik Újpesten – foglalta össze az Újpesti Napló.

2023-ban szintén különleges programokkal készülünk január 22-re, a már nemzeti emléknappá nyilvánított eseményre. Ezek a rendezvények is ingyenesek lesznek, mindenkit várunk szeretettel, hogy kultúrát vigyünk a hétköznapokba

– mondta el Bedő Kata.

Január 18-án 19:30-tól, az UPódium sorozat negyedik estjén, Juhász Anna irodalmár vendégei Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, valamint Járai Márk zenész, énekes és Trokán Nóra színművész lesznek. A közös alkotói kapcsolódás pedig a 80 éve született Cseh Tamás, de természetesen Kölcsey Ferenccel és nemzeti himnuszunkkal is foglalkoznak a művészek.

Éppen 80 éve, 1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amelynek következtében a 250 ezer fős 2. magyar hadsereg katonái közül mintegy 130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba. Újpest képviselő-testülete tavaly rendeletbe foglalta, hogy hivatalos önkormányzati emléknappá nyilvánítja január 12-ét, ekkor fekete zászló kerül a Városháza homlokzatára.

Városunk január 20-án méltó módon emlékezik meg a Don-kanyar áldozataira. 20-án 11 órakor domborművet helyeznek el az SZTK épület homlokzatára. A domborművet Szász György szobrászművész alkotta – ismertette Bedő Kata.

Ugyancsak január 20-án Tóth Dávid szobrászművész Don-kanyar emlékművét avatják fel a Mikszáth Kálmán és az Eötvös utca sarkán. Mindkét megemlékezésre várják a lakosságot.

Újpesten a kultúra mindig kéz a kézben járt a sporttal, az író Dunai Edét szinte senkinek sem kell bemutatni. Legújabb kötetét szerzőtársával, Bokros Lászlóval írta és mutatja be. A Kissrác voltam én című lila-fehér focikönyvnek a bemutatója január 20-án 16:30 órakor a Városháza dísztermében lesz. „Képzeletben visszarepülünk az időben, hogy felidézzük az Újpesti Dózsa aranykorát, a nyolcvanas évek Népstadionját és „élőben” szurkoljuk végig az akkori rangadókat.

Szintén január 20-án a festőművészet kedvelői 18 órakor a Polgár Centrum – Újpest Galériában Németh Géza festőművész kiállítását tekinthetik meg.

Január 21-én 10 órától az Ifjúsági Ház színháztermében zenés, családi délelőtt veszi kezdetét a Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekarral. Aznap, de már 15 órai kezdettel, egészen éjfélig újra megrendezik az „Éjszaka a Könyvtárban” című nagy sikerű, maratoni programot. Bedő Kata alpolgármester biztos benne, hogy előadásokban, zenében és könyvekben gazdag éjszaka vár mindenkire a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár újpesti, Király utcai könyvtárában. A program bábszínházzal kezdődik, majd 16 órától Németh Nyiba Sándor tart zenés irodalmi estet. 20 órától pedig a Santa Diver jazztrió zenél.

Sikerült életet lehelni a nagy­ múltú „Városházi Esték” programba, amely január 21-én 18 órakor indul útjára a Városháza dísztermében. A komolyzenei koncert a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével várja az érdeklődőket, ahol magyar szerzők művei hallhatóak, Meláth Andrea Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő és Geszthy Veronika művésznő, az Újpesti Zeneiskola egykori növendéke előadásában.” Az est műsorán: Weiner Leó Divertimento no. 1, Bartók Béla Román Táncok, Beliczai Gyula Szerenád, valamint Kodály Zoltán Dalok és áriák a Háry Jánosból és a Székelyfonóból.

A BEM táncegyüttes is kitesz magáért, ugyancsak január 21-én, 18 órakor mutatja be „Karolva Táncom, Könyvem „című produkcióját, Vizeli Bálinttal és zenekarával. Újpest neves táncegyüttese az Ifjúsági Ház színháztermében lép fel.

Újpest díszpolgára, a 102 éves Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok. A legeredményesebb magyar tornászról Oláh Kata forgatott dokumentumfilmet, Aki legyőzte az időt címmel. Az alkotást január 28-án 10 órai kezdettel mutatják be az Ifjúsági Házban, az UTE rendezésében.

Az Újpesti Közművelődési Kör művészei állítanak ki január 20-tól február 30-ig az UP rendezvénytér kiállítótermében. A nagyszabású tárlaton olyan újpesti kötődésű, ám világhírű alkotók munkái láthatóak a teljesség igénye nélkül, mint Szunyoghy András, Gyémánt László, Kőrös Márta, Somos Zsuzsa vagy Bertalan Tivadar. A kiállítás az UP-ban 10 és 18 óra között díjmentesen megtekinthető.

A programsorozat méltó lezárásaképp február 1-én a 121 éve született Berda Józsefre, a „barangoló költőre” emlékezik a város, az Aradi utcai szobránál.

(via Újpest Média)

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük