Az LMP inflációkövető bérelellést adna a közszférában dolgozóknak

gazdaság pénz politika

Az LMP inflációkövető béremelést adna minden közszolgálati dolgozónak – mondta az ellenzéki párt országgyűlési frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Kanász-Nagy Máté kifejtette: az infláció már meghaladja a 20 százalékot is, legjobban az élelmiszerárak szabadultak el. A leginkább azok helyzete romlik, akik bérből, fizetésből élnek, és akik nem tudnak másodállást, többletmunkát vállalni, ők jellemzően a közszolgálati dolgozók – közölte.

Az LPM javaslata szerint a szociális ágazatban, az oktatásban, az egészségügyben, az államigazgatásban dolgozók esetében minden év január 1-jén és július 1-jén meg kell állapítani azt a bérkorrekciót, ami egyenlő az infláció mértékével, és ezzel emelni kell minden közszolgálati dolgozó bérét – hangsúlyozta. Ennek a társasági adó emelésével meg is lenne a forrása – mondta a politikus, hozzátéve, hogy az LMP szerint a társasági adó kulcsát 500 millió forint éves nyereség felett, az ezt meghaladó részre 25 százalékra kellene emelni. Ebből lehetne finanszírozni azt a bérforrást, amire szükség lenne a közszolgálati dolgozók esetében – mutatott rá.

A frakcióvezető-helyettes a párt javaslatai között említette a diplomás bérminimum bevezetését, amit az LPM már korábban is szorgalmazott. A tudásalapú társadalom a válságálló, ehhez minél több diplomásra van szükség Magyarországon a munkaerőpiac minden szegmenségben, így a közszolgáltatások területén is – fejtette ki. A diplomás bérmimimum a garantált bérminimum összegét 30 százalékkal haladná meg – jelezte.

Kanász-Nagy Máté kitért arra is: a pedagógusok és a munkájukat segítő szakemberek helyzete 2016 óta folyamatosan romlik, mert a kormány a pedagógus életpálya-modell bevezetésére vonatkozó eredeti ígéretét megszegte. Az LMP szerint az oktatásban dolgozók esetében a megoldás az inflációkövető béremelésen túl egy azonnali, a korábbi évek pénzromlását kompenzáló béremelés lenne. Nulladik lépésben a pedagógusok bérét 45 százalékkal meg kell emelni, és utána kellene az esetükben is érvényesíteni az inflációkövető béremelést – fogalmazott. Hozzátette, hogy az LMP maximálisan támogatja a Tudásmenet követeléseit.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük