DK: 2023-ban jön a megszorítások következő hulláma

politika

Lebuktatta Orbán Viktort a Költségvetési Tanács friss elemzése, amely szerint az Orbán-kormány jövő évi költségvetésében 21,4 százalékkal, vagyis több ezer milliárd forinttal magasabb adóbevétel szerepel, mint amit idén beszedtek a magyar emberektől és vállalkozásoktól – olvasható a Demokratikus Koalíció MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Demokratikus Koalíció szerint a Költségvetési Tanács elemzése azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány jövőre hatalmas mértékű megszorításokra és adóemelésekre készül. Már eddig is az orbáni infláción nyerészkedtek, hiszen óriási áfabevételekre tettek szert csak abból, hogy a magyar emberek kénytelenek megfizetni az áfával növelt történelmi élelmiszerdrágulást és hétszeres rezsiemelést. A jól bevált módszert pedig 2023-ban is folytatni fogják. A jövő évi megszorítások azt bizonyítják, hogy az Orbán-kormány képtelen kezelni a saját maga által előidézett gazdasági és megélhetési válságot, és nem tudja megszerezni a Magyarországnak járó európai uniós pénzeket. Ezért az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy megszűnjön a megélhetési válság, elkerüljük a megszorításokat és megérkezzenek a hazánknak járó uniós pénzek – áll a párt közleményében.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük