Pénteken megnyitják a Lánchidat

Budapest Közlekedés

Péntek délutántól használhatják a Lánchidat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai, a taxik, valamint a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők – közölte a BKK kedden.

A közlemény szerint a november közepén lezajlott próbaterhelés után eredményesen zárult a közbenső műszaki átadás-átvétel folyamata: a Lánchíd ideiglenes forgalomba helyezéséhez hozzájárult az építési engedélyen szereplő valamennyi szakhatóság. „Az útpálya tehát készen áll az ideiglenes forgalmi rendben meghatározott járművek biztonságos fogadására” – írták.

A BKK közölte, a kivitelezés az eredeti tervek szerint – többek között a járdák és a hídfőkben lévő aluljárók befejezésével, valamint a műemléki elemek rekonstrukciójával – folytatódik, vagyis a híd a teljes átadásig munkaterület. Gyalog majd a felújítás végleges szakaszának lezárta után, várhatóan 2023 őszén lehet használni a hidat.

A híd végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán születik majd döntés, a budapestiek véleményének kikérésével. Így a fővárosiak megalapozottan, féléves tesztidőszak után határozhatnak arról, hogy mi legyen a Lánchíd végleges funkciója a jövőben – olvasható a kommünikében.

Felhívták figyelmet, hogy az egyéni gépjárművel közlekedők az ideiglenes forgalmi rend értelmében nem mehetnek a hídra, őket a behajtani tilos tábla figyelmezteti erre. A BKK közölte, „a korábbinál több mint 20 százalékkal nagyobb kapacitást biztosítanak azoknak„, akik a Lánchídon közösségi közlekedéssel kelnek át: a Széll Kálmán tér és a Vár felől érkező 16-os autóbuszok ismét a Deák Ferenc térig közlekednek; új autóbuszjárat közlekedik 216-os jelzéssel a Deák Ferenc tér és a Dísz tér között korszerű, nagy kapacitású szóló Mercedes autóbuszokkal; valamint az eddig ideiglenesen az Erzsébet hídra terelt 105-ös autóbuszok ismét a Lánchídon haladnak, gyorsabb kapcsolatot biztosítva a pesti és a budai oldal között.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük