Elhunyt Hegedüs Zsuzsa szociológus

közélet

Hosszan tartó, súlyos betegséget követően, életének 76. évében szombat reggel meghalt Hegedüs Zsuzsa szociológus, filozófus – értesült a Mandiner.  A lap szerint Hegedüs Zsuzsa szombat reggel hét órakor halt meg, az értesülést megerősítette Hegedüs Zsuzsa egyik rokona is.

Hegedűs Zsuzsa 1969-ben szerzett bölcsészdiplomát az ELTE-n, 1975-ig a Pénzügykutatási Intézet tudományos munkatársaként dolgozott, majd 1976-ban Franciaországba emigrált, és Párizsban doktorált szociológiából. „Önirónia nélkül semmi nem megy. Nem magamat veszem komolyan, hanem mindig azt, amit csinálok” – idézi a La Femme Hegedüs Zsuzsát, amikor a szociológus tömören fogalmazta meg pályafutását. Tíz évig nem jöhetett Magyarországra. Szociológusként Franciaországban és Nyugat-Európában az új társadalmi mozgalmakkal foglalkozott, majd a kialakuló globális, önkreatív társadalom elméletét dolgozta ki. Fontosabb publikációi ezekben a témakörökben jelentek meg franciául, angolul és olaszul. A rendszerváltozás után az SZDSZ értelmiségi holdudvarához tartozott, a Tégy a gyűlölet ellen mozgalom alapítója volt. A 2006. októberi 23-i események után az MSZP-SZDSZ-kormány kritikusa lett.

Hegedüs Zsuzsa Orbán Viktor korábbi főtanácsadója is volt, valamint a Minden gyerek lakjon jól! alapítvány kuratóriumi elnöke. Orbán Viktor tusványosi beszéde után, 2022 nyarán lemondott tisztségéről. Később azonban – miután a kormányfő pontosított a kijelentéseit – azt mondta, hogy a lemondása okafogyottá vált, és elfogadja a miniszterelnök magyarázatát.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük