48 százalékkal drágult a bevásárlás pár hónap alatt a DK szerint

gazdaság közélet pénz politika

Kálmán Olga sajtótájékoztatón mutatta be, hogy mennyivel kell többet fizetnünk egy kisebb bevásárlásért most, mint fél évvel ezelőtt. Az Árnyékkormány szóvivője ugyanazokat a termékeket vásárolta meg most novemberben, mint 2022 májusában, így derült ki, hogy pár hónap alatt 48 százalékkal drágult ugyanannak az élelmiszerkosárnak az ára.

A DK országgyűlési képviselője elmondta: fél évvel ezelőtt ugyanazért a néhány termékért, ugyanabban az üzletben 3607 forintot fizetett, pár napja azonban már 5337 forintot. Kálmán Olga megmutatta a két blokkot a tételekkel, amikből kiderült: egy liter dobozos, 2,8-as tej ára 385-ről 749 forintra nőtt, egy kiló barna kenyér ára 399-ről 599 forintra emelkedett, míg fél kiló pulykamellfilé 1199 forint helyett fél év múlva már 1673 forintba került.

Kálmán Olga elmondta: az orbáni infláció legfontosabb bizonyítékai a bevásárlások után a pénztárnál kapott blokkok. Ezek leleplezik Orbán Viktor hazug magyarázkodását a szankciókról és Brüsszelről. Ezt a megélhetési válságot Orbán Viktor 12 éves rombolása, a tönkretett forint és a rezsi brutális emelése okozta. Ebből csak a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány jelenthet kiutat, amely azonnal 0 százalékra csökkentené egyes alapélelmiszerek áfakulcsát jövő március 31-ig – jelentette ki az Árnyékkormány szóvivője.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük