Drága lehet a karácsonyi halászlé: csak a ponty 40 százalékkal drágult

gazdaság

A rendkívüli aszály és az elszálló költségek nem könnyítették meg a tógazdaságok munkáját, a halastavak szintje sok helyen vészesen alacsonyra csökkent, egyes vizek ki is száradtak. A megszokottnál jóval kevesebb hal kerülhetett így ki a tógazdaságokból, de Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: a karácsonyi időszakban ettől még halhiánytól nem kell tartani.

Ám a tavalyi ünnepi szezonnál jelentősen magasabb árakra kell számítani. Németh a lapnak azt mondta, az élő ponty mintegy negyven százalékkal lesz drágább, kilója 1800 és 2200 forint között alakul ebben az évben.

Németh arra számít, a korábbi évekkel ellentétben idén újra az élő ponty fogyhat legjobban, mert a feldolgozott halfilé, halszeletek még drágábbak lesznek.

Hozzátéve: idén a magyar tógazdaságok nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben szállítanak külföldre halat. Így pontyból, harcsából nem lesz hiány, süllőből és csukából valamennyivel kevesebb kerülhet piacra a megszokottnál. Ehhez alkalmazkodhat a kereslet is, amit a magas árak egyébként is visszavetnek. Ám az ünnepi kereslet után az is elképzelhető elmondása szerint, hogy az év végére teljesen kiürülnek a halastavak és kora nyárig átmeneti halhiány alakul ki.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük