Orvosi kamara: Veszélyezteti az ellátásbiztonságot az egészségügyi törvénytervezet, nem támogatják

egészség politika

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége nem támogatja, hogy az egészségügyi törvénytervezetet jelenlegi formájában benyújtsa a kormány a parlamentnek. A Kamara szerint ugyanis az veszélyezteti az ellátásbiztonságot, illetve azt, hogy a közellátásban maradjanak az orvosok.

Azt írják, fontos, hogy a kormány belekezdjen az egészségügy átalakításába, a szakdolgozók bérrendezésének is örülnek, viszont a tervezett, hatástanulmányokat nem ismertető, erőltetett ütemű átalakítás jelentős kockázatokat rejt.

A Belügyminisztérium terve szerint vidéken egy vezető kórházat hoznának létre, ami alá az összes állami intézmény tartozik majd, telephelyként. Az állami fenntartású intézményben dolgozókat szabadon vezényelhetnék a telephelyek között. Azt, hogy Budapesten és Pest megyében mi lesz, egyelőre nem tudni.

A városi kórházak szerepe jelentősen átalakul, sokkal kevesebb ellátást adnak majd a jelenlegihez képest, de a kormányzati terv az, hogy a jobban felszerelt helyeken végezzenek komolyabb beavatkozásokat.

Az egyetemi és egyházi fenntartású intézmények kivételt képeznek. A tervezet hozzányúlna a háziorvosi praxishatárokhoz is a sok betöltetlen hely miatt, illetve az Országos Mentőszolgálat irányítaná a jövőben az ügyeleti ellátást. Ez azzal is jár majd, hogy nem lesz mindenhol ügyelet. A Kamara attól tart, hogy az ügyeletre kényszerített idős háziorvosok inkább nyugdíjba mennek.

Az orvosoknál bevezetik a teljesítményértékelést, ami a bérük csökkentésével is járhat. A MOK átnézte a törvényt, és már akkor is leírta, hogy nem látják garantálva a betegbiztonságot, és sok veszélyt rejt a javaslat. Ez az állásfoglalásuk keményebb, de ezt most az orvostársadalommal folytatott egyeztetés után adta ki az elnökség – foglalta össze a Magyar Orvosi Kamara közleménye.

Forrás: HVG

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük