Az ársapka betette a kiskaput: már télre elfogyhat a magyar krumpli

gazdaság

Nem tipizálta és nem szűkítette a termékkört kiszerelés vagy felhasználási javaslat szerint a kormány a burgonya hatósági árának esetében, így az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács szerint a legrosszabb forgatókönyv valósult meg.

Kulich Éva, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács sajtóreferense a kormányhatározat megjelenése előtt arról tájékoztatott, hogy amennyiben a legrosszabb forgatókönyv érvényesül, vagyis valamennyi étkezési burgonya kiszereléstől és felhasználástól függetlenül az ársapkás termékek körét gazdagítja, akkor felmerül az a kérdés, hogy a döntéshozók figyelembe vették-e az idei alacsony terméshozamokat, ami hektáronként 22,5 tonna volt. 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a burgonya termőterülete és termésmennyisége csökkenő tendenciát mutat: 2021-ben 11 százalékkal kevesebb burgonya termett, mint egy évvel korábban. Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint Magyarországon a 6,4 ezer hektárra jelzett terület 98 százalékáról 140 ezer tonna burgonyát takarítottak be a termelők október 18-ig. 

A megtermelt 14 ezer kilogramm burgonya – a szövetség tagjainak számítása szerint, összevetve a KSH átlagfogyasztásra vonatkozó adataival – december végére-január elejére elfogyhat. Ráadásul az ársapka eredményezhet egy növekvő keresletet fogyasztói oldalról, ami felgyorsíthatja a készletek elfogyását. A hiányt pedig importból kell majd pótolni – mondta Kulich Éva, aki szerint további kérdés, hogy a hatósági ár bevezetése mennyire lesz negatív hatással a termékminőségre.

További problémát vet fel, hogy az élelmiszerboltok mennyiségi korlátozás bevezetésével vehetik elejét a felvásárlásnak, illetve hogy minél szélesebb vásárlói kör jusson burgonyához. Szintén mennyiségkorlátozó ok lehet, hogy a kiskereskedő is korlátozott számban kap árut a nagykereskedőtől. Hasonló korlátozást már tapasztalhattunk árstopos termékeknél, például a kristálycukornál.

A kiskereskedők már így is gyakorlatilag „ajándékba adnak” egyes termékeket, azok beszerzése ugyanis jóval nagyobb költség, mint amennyiért értékesíteni tudják, magyarán veszteséget könyvelhetnek el rajta.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük