Rusvai Miklós: előbb-utóbb ismét indokolt lehet a maszkviselés bevezetése

egészség közélet

Rusvai Miklós víruskutató szerint a koronavírus és a valószínűleg idén intenzívebb influenzajárvány elleni védekezés leghatásosabb módja az oltásokon kívül a maszkviselés, ami zárt térben és főként a tömegközlekedési eszközökön ajánlott. Fábián Dóra gyermekorvos kiemelte, hogy a gyermekek számára is kérhető influenza elleni oltás, a D-vitamin-pótlás pedig kiemelt jelentőségű ebben az időszakban. 

Az NNK múlt heti közlése szerint a háziorvosokhoz a héten szállítják ki az influenza elleni oltóanyagok utolsó dózisát, amelyet a fokozottan veszélyeztetettek (például a 65 év felettiek, a várandós nők) ingyen kaphatnak meg a praxisokban. 

Rusvai Miklós az ATV Start című műsorában elmondta: nem meglepő, ha a borongós, hűvösebb őszi időszakban valaki megbetegszik, a felső légúti fertőzések ugyanis ekkor jobban terjednek. Azonban a koronavírus megjelenése óta nehéz eldönteni, hogy most mi okozza a panaszokat.

Sokan nem is csinálnak már tesztet ilyenkor, pár nap otthon maradás után újra mennek közösségbe – mondta a víruskutató, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi korlátozások miatt az elmúlt években elmaradtak a nagyobb influenzajárványok, amiből hétévente várható intenzívebb, ami 2022-ben esedékes.

Rusvai Miklós úgy véli, előbb-utóbb indokolt lehet a tömegközlekedési eszközökön, közintézményekben a maszkviselés bevezetése, ha a felső légúti megbetegedések, a koronavírusosok és az influenzások száma indokolja, bár Európában egyelőre nincsenek erre irányuló törekvések. 

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük