Karácsony Gergely: Az olcsó orosz gáz csak mítosz, a környező országok önkormányzatai a magyar ár töredékéért kapják az energiát

gazdaság

Településvédő törvényjavaslat benyújtását kezdeményezi Karácsony Gergely a parlamenti pártok frakcióvezetőinél, mivel szerinte minden feltétel adott hozzá, hogy a drága orosz gáz kiváltásával olcsóbban kaphassák az energiát a magyar városok és falvak, valamint a legfontosabb közszolgáltatások és intézmények.

A főpolgármester által kezdeményezett törvényjavaslat azt célozza, hogy az önkormányzatok, és az úgynevezett érzékeny fogyasztók – az iskolák, óvodák, bölcsődék, kórházak, idősotthonok, szociális intézmények – kedvezményes áron kapják az energiát a jövő év végéig legalább.

„Ehhez nem kell mást tenni, mint lemásolni a lengyel Szejm által a héten elfogadott hasonló tartalmú törvényt. Sokat szoktak mifelénk Lengyelországra hivatkozni kormánykörökben, nosza, akkor tegyék ezt most is. Szívesen nyújtunk segítséget a frakcióknak a javaslat kidolgozásában” – írta Karácsony., aki azt is jelezte, a javaslatot elküldi a parlamenti frakciók vezetőinek.

Ahogy fogalmaz, minden feltétel adott ahhoz, hogy lengyel mintára szülessen törvény a települések védelmében.

„Az elmúlt hetek tényei ugyanis napnál világosabban mutatják: az olcsó orosz gáz kormányzati ígérete egész egyszerűen kamu, ordas nagy hazugság. A magyar települések, és az általuk működtetett intézmények, az óvodák, bölcsődék, idősotthonok, a legfontosabb közszolgáltatások azért kerültek az ellehetetlenülés szélére, mert a magyar kormány vállalhatatlanul drágán szerzi be a gázt Putyintól, és nem mutat hajlandóságot az orosz függőség csökkentésére sem. A magyar kormány a saját rossz politikájának árát közvetetten az önkormányzatokkal, az óvodákkal, bölcsődékkel, kórházakkal, iskolákkal, vagyis a magyar polgárokkal fizetetti meg – ennek pedig véget kell vetni” – jelentette ki.

A főpolgármester példákkal is alátámasztotta, hogy a környező országok önkormányzatai a magyar ár töredékéért kapják az energiát. Bulgária fővárosában, Szófiában a novemberi piaci gázár 350 Ft/m3, a magyar kormány ezt 1500 Ft/m3-es áron kötötte le a budapesti távfűtés részére. Zágráb rögzített áron kapja az áramot a horvát államtól, körülbelül 30 Ft/kWh áron. Budapestnek ugyanezért 462 forintot kell fizetni.

„Tény az, hogy ma a világpiacon a gáz ára a háború előtti szint alá csökkent. Jelenleg sokkal olcsóbban lehet a spotpiacon, Nyugatról gázt beszerezni, mint Oroszországból. Éppen ezért a hozzánk hasonló helyzetű és kitettségű országok felelős módon elkezdték csökkenteni az orosz függőséget, így jár el Szlovákia, így jár el Csehország, így Ausztria, bár ugye nekik sincs tengerpartjuk. Egyedül a magyar kormány az, amelyik a háború kitörése óta sem vásárolt mástól gázt, csakis az agresszortól, Oroszországtól. Ezzel nem csak kiszolgálja Putyint, de rezsiválságba sodorja a magyar polgárokat és településeket.

Az, hogy a magyar kormány energiahivatala a valaha volt legmagasabb áron fixálta azt az árat, amit az önkormányzati cégeknek fizetniük kell a távhőért, egyenesen közbotrány. Ezzel óvodákat, bölcsődéket, idősotthonokat ítéltek bezárásra, miközben a piaci ár a kormány által fixált árnak már csak töredéke. A rossz döntést egyetlen tollvonással megváltoztathatná a kormány, mégsem tesz semmit hosszú hetek óta, már ha a milliárdokba kerülő plakátkampányt nem számítjuk” – írta közösségi oldalán Karácsony.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük