Schadl 10, míg Völner 8 évet kaphat

közélet

A nyomozó főügyészség indítványozza, hogy a bíróság – beismerés esetén – ítélje Schadl Györgyöt 10, Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra, és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Vádat emelt az ügyészség Völner Pál és Schadl György ellen, korrupció és A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot dr. Schadl György és 21 társa – köztük dr. Völner Pál – ellen a Fővárosi Törvényszéken – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint dr. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki dr. Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében dr. Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta – foglalta össze a Telex.

A nyomozó főügyészség javasolja, hogy Schadl Györgyöt 10 év, míg dr. Völner Pált 8 év börtönbüntetésre, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetésre, továbbá mindkettőjüket 10 év közügyektől eltiltásra, jogi egyetemi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltásra ítéljék, és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük