Hibás számlákat postázhatott az MVM

közösség

Kezdődhet az ügyfélszolgálatok szorgalmas látogatása magyarázatért vagy jogorvoslatért az eddig nem közölt, sok ezerbe fájó számlázási feltételek miatt.

Amióta csak bejelentette a kormány, hogy kivezeti a rezsicsökkentés egy részét, találgatja az ország, hogy mennyit is kell majd fizetnie az új feltételek szerint. Az első számlák kézhezvételéig már számos pánikrohamon és pánikvásárláson túl lévő lakosság azonban korántsem nyugodhat meg, ugyanis azok egy része, akikhez már megérkezett az MVM levele, meglehetősen furcsa összegekre és érthetetlen számlázási logikára lehettek figyelmesek.

Az ATV híradója szerint ugyanis olyanoknál is megjelent a versenypiaci költség az augusztusra eső gázszámlában, akiknél ezt a számlán szereplő fogyasztás nem indokolja. Az egyik, a szerkesztőségbe eljutott számlán például hat köbméter fogyasztás szerepel augusztus elseje és nyolcadika közé, 209 megajoule-t felhasználva, egy másikon pedig három köbméter augusztus elseje és negyedike közé, 107 megajoule-lal.

Ennek ellenére mindkettő esetben felszámolták a világpiaci ár alapján meghatározott, a rezsicsökkentettnél magasabb lakossági piaci árat is. 

Balogh József energiapiaci szakértő a híradónak úgy vélekedett, valószínűleg hibás számlát küldhetett az MVM. Szerinte ugyanis a rendeletben szereplő 63 645 megajoule-t el kell osztani 365-tel, és kijön az, hogy 174 megajoule per nap, ami a rezsicsökkentett rész. „Ezt a 174-et fel kell szorozni a számlában szereplő napok számával. Ha az a megajoule, ami ott kijön, az alatt van az, amit kiszámláztak, ott nem lehet, csak rezsicsökkentett ár” – mondta a szakértő. Szerinte a fenti számláknál semmi nem indokolja a versenypiaci költség felszámolását. 

„Én úgy érzem, hogy lesznek sajnos nem korrektül kiállított számlák. Az nem igaz, hogy a szolgáltatók a mumusok, és ők akarnak rosszul számlázni, egyszerűen ők is éjjel-nappal dolgoznak teljesen irreális határidőkkel” – fogalmazott Balogh József. A híradónak csütörtök délután nem sikerült elérnie az MVM-et a felmerülő kérdések tisztázása érdekében. 

A 444.hu olvasóinak több szerencséjük volt, nekik a szolgáltató ügyfélszolgálatán azt a felvilágosítást adták, hogy nemcsak a korábban kommunikált fogyasztási jelleggörbét veszik figyelembe a számla kiállításakor azoknál, akik havonta diktálnak, hanem az úgynevezett súlyozási kulcsot is. Vagyis azt is, hogy annak idején mire szerződött az ügyféllel az MVM: csak fűtésre, vagy melegvíz-készítésre és egyéb célokra is. Ha csak az előbbire, akkor indokolt a magasabb ár. Az MVM honlapja szerint ugyanis a fogyasztási jelleggörbét befolyásolja, hogy az adott fogyasztó szerződése szerint milyen felhasználási jelleggel fogyaszt gázt:

  • lineáris – egyenletes, jellemzően főzési és/vagy vízmelegítési célú felhasználás,
  • fűtési – szezonális, kizárólag fűtési célú felhasználás (nyáron nincs fogyasztás),
  • vegyes – szezonális, fűtési és főzési és/vagy vízmelegítési célú felhasználás (nyáron kismértékű egyenletes fogyasztás van).

Akadt, akinek azt mondták az ügyfélszolgálaton, hogy idő hiányában elfelejtették közölni ennek fontosságát a lakossággal és a sajtóval is. 

Azt, hogy mennyire rohamléptékkel zajlott a rezsicsökkentés kivezetésével kapcsolatos jogalkotás, jól jelzi, hogy az eredeti rendeletet már kénytelen volt módosítani a kormány, miután kiderült, hogy az ország egyes részein a földrajzi elhelyezkedéstől és a tengerszint feletti magasságtól függően eltérő lehet a földgáz megajoule-ban megadott fűtőértéke. Ez néhol az eredetileg bemondott 63 645 megajoule miatt lehetőséget ad a rendeletben is rögzített 1729 köbméternyi fogyasztás túllépésére.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük