Trippon Norbert: Vízminőséget mértünk a Szilas- és a Mogyoródi-patakban

környezet

A medertakarítás, az ökológiai ösvény kialakítása valamint a szemétfogó rács felszerelése után megnéztük, hogy milyen a vízminősége a városunkon átfolyó két pataknak. – írja Facebook oldalán Trippon Norbert.

A laboratóriumi eredmények alapján elmondhatjuk, hogy az üledék lényegében tiszta, nincsenek nyomai ember által okozott kémiai illetve biológiai szennyeződéseknek, kivéve persze a hulladékot, amiket valakik valahol beledobáltak. – fogalmaz az alpolgármester.

A vízben egyik patak esetében sem találtak rákkeltő vegyületet, benzolt vagy xilolt, amik olyan anyagokban találhatóak meg, mint például a festékek, oldószerek, illetve növényvédőszerek. Nem találtak jelentős mennyiségben ólmot, higanyt és arzént sem. Ugyanakkor a baktériumok tekintetében már nem ilyen kedvező a kép. A Szilas-patak nagy mennyiségben tartalmaz Fekál streptococcust, Coliformt, E.Colit, és a nitrit és nitrát értékek is magasak. Ez utóbbiak a Mogyoródi-patakra is igazak. A baktériumok szennyvíz által okozott szennyeződésre utalhatnak. – olvasható a bejegyzésben.

Mindezek mellett mégis elmondható, hogy a patakokban és a patakpartokon élet van. Érdemes megnézni különösen a Mogyoródi-patak partján, hogy hogyan tört utat magának a beton rézsű mentén a vízparti vegetáció, melyet kezdeményezésemre a Csatornázási Művekkel együttműködve alakítottunk ki. Felfedezhetjük a patak mentén a lándzsás levelű utifüvet, a széles levelű utifüvet, a réti boglárkát, pásztortáskát, nádat és sorolhatnám. – részletezi Trippon.

A Szilas-patakot pedig az idén már kétszer is kitakarítottuk kézi munkaerővel, a két akció során 5-5 köbméter szemetet összeszedve. A patak Szilágyi út felőli oldalán még szemétfogó rácsot is felszerelt kérésünkre a Csatornázási Művek. – zárja sorait az alpolgármester.

Címke:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük